szível
szível [e] tárgyas ige -t, -jen [ë]
1. (rendsz. tagadó mondatban) (választékos) Szível vkit, vmit: a jóindulat, elnézés, türelem érzésével viseltetik vki, vmi iránt; nem szível vkit, vmit: nem szereti látni, hallani, nem tudja elviselni; türelmetlenül, ingerülten bánik vele. Őt még csak szíveli valahogy. Nem szíveli ezt a gyereket. Nem szívelheti a modorát. Mi semmi zsarnokságot … nem szívelünk. (Jókai Mór)
2. (népies, irodalmi nyelvben) Szeret, kedvel. Talán minden reggel ujra Kivirult az orra, De nem csoda, mert gondosan Táplálgatta, borral. | Már hiába, ha ez olyan Különös plánta volt, Hagy nem szivelt egyebet, mint Pincei harmatot. (Petőfi Sándor) S engem elhagynak már azok is, Akik eddig szívvel sziveltek. (Ady Endre)
Igekötős igék: elszível.
szívelés; szívelő; szívelt.
