SZÁZESZTENDŐS ANYÉGIN
SZÁZESZTENDŐS ANYÉGIN
Az Anyégin verseiből olyan varázslat áramlik, amely varázslat minden korban, öregen vagy ifjan forgassuk a lapokat: felejteti velünk mindennapi való életünk szomorúságát vagy sivárságát. Nők – midőn először kalandozik végig szemük e strófákon – megszerelmesednek, ifjak regényességet éreznek, és öregek felsóhajtanak. – Anyégin Eugén az üdvösség könyve. – Azon kevés könyvek közé tartozik, amelyekben egyetlen tanítás foglaltatik, hogy élni csak az igaz szerelemért lehet. Mondja ezt még sok költő, de szívesen és örömtelien Puskin Sándornak hisszük, aki a saját életével is azt bizonyította, amit az Anyégin verseiben megírt: párbajban elesett, amelyet egy nő féltett szerelméért vívott.
Az ifjúság rajongása, a férfikor enyhe rezignáltsága, az öregség csendes elgondolkozása, amely a leghidegebb szívben is életre ébred (amint a költő megzendíti hárfáját, oly erővel kapva a húrok közé, hogy más zenét a Puskinén kívül többé nem hallhatunk), amíg Anyégintől sóhajtva elbúcsúzunk: mindenkor olyan olvasmánnyá avatja e könyvet, amelynek népszerűsége nem függ az áramló divatoktól, mindig olvassák, amíg szívek és szerelmek élnek a földön. A kisházak halk lámpafénye mellett hódít Anyégin utánozhatatlan stílusa, mint a paloták termeiben. Versek ezek, amelyeket nyomban mindenki megért és megszeret és magáénak mondhat akkor is, ha műveltségét nem nyerte a legmagasabb irodalmi iskolákban, de szívesen letérdepelnek hozzá a rafináltak, a modernebb irodalmak izgalmaitól hevülékenyek és fáradtak is, mint a tavasz első ibolyája mellett senki sem haladhat el unottan.
A költő, aki ezt a könyvet körülbelül száz esztendő előtt kezdte írni, abban a szent Oroszországban, amelyben az intelligencia forradalmon és szabadságon törte a fejét, mert még nem ismerte a szabadságot, a költő: Puskin Szergejevics Sándor saját életét is példázza az Anyéginben. Ő az előkelő ifjú, aki a moszkvai balettnek tapsol, élvet élv után űz,127 majd byroni fájdalommal sétál a Néva partján. Bizonyosan nyoma volt a költeményben Puskin forradalmiságának is, hisz nem lehet elképzelni, hogy Anyéginjét ne ruházná fel a korszak titokzatos divatjával és hitével: az összeesküvésben rejlő életveszedelem áhításával, amely alól nem lehetett kivétel a korszak dédelgetett gyermeke, Anyégin sem, amint Puskin maga is boldogságát lelé a veszélyes konspirációkban. Anyégin forradalmasságát azokban az üres sorokban kell sejtenünk, amelyeket a költő barátja és cenzora, Miklós cár vont veres plajbászával a költemény szövetjén. A fehéren ránk tekintő sorokban tűnik el egy ifjú szellemarc, az összeesküvő Puskin-Anyégin arca. Lehetetlen elgondolni, hogy szívéhez nőtt gyermekét, Anyégint, a költő ne ismertetné meg az összeesküvés gyönyörével – amikor a szent Oroszországban, e korszakban összeesküvő volt sok hitványabb és divattal nem törődő ifjú is, mint a nobilis Eugén. A felséges cenzor és barát, aki először olvasta Anyégint: gyöngédségében, Puskin megóvásában nem gondolt arra, hogy az emberiséget fosztja meg kincses kis betűktől, amidőn ceruzájával töröl a költő művéből. És most, száz esztendő múlva is töprengve nézünk e fehér sorokra, mint Anyégin hóval befújt lábnyomaira, amelyeket többé sohasem láthatunk. Merre ment, hol járt, mit gondolt magában, amelynek emlékezetét örökre eltörölte a felséges kéz? Minden kísérlet hiábavaló volna életre ébreszteni az elveszett sorokat, mint akár a tengeren elveszett madarak nyomát keresni. E sorokat örökre elvitte magával a szvjatogori zárda sírkertjébe Puskin 1837 egy téli napján. És a kihagyott sorok másik ismerője, a hatalmas Miklós cár ugyancsak hallgatagon vonult el sírboltjába néhány esztendő múlva.
Bérczy Károly, aki az Anyégin lefordítása kedvéért tanult meg oroszul, 1866-ban adta ki magyarul a költeményt. Nagyon öreg emberek, talán régi sírlakók azok a magyarok, akiknek szíve először indult meg a csodálatos hangra, amely felülmúlja Glinka zenéjét, minden eddigi orosz költészet meghatóságát. Az Olcsó Könyvtár világoszöld füzetkéje az Anyégin verseivel évtizedeken át megöntözte a szomjúhozó ifjú szíveket, míg végre kiapadt a forrás, amelyből a nobilis érzelmességet szívszerelemmel tanulta két magyar generáció. A füzetek elfogytak az ifjak és lányok kezéből, a ligetek padjairól, a merengések óráiból; könyvtárak és régi magyar házak könyvespolcai őrzik az Anyégin Eugén első magyar kiadását. S a száz esztendőssé lett orosz ifjú most új kiadásában éppen olyan hódítóan, szerelmetesen, gyengéd szíveket128 megigézően lépdel az olvasó elé, mint egykor nagyanyáinkat boldogította. Ő az, aki soha meg nem vénül, amíg a tavasz évszaka látogatóba jár a földre. – Az új kiadásban Gara Arnold andalító rézkarcai és Végh Gusztáv nemes illusztrációi ballagnak az Anyégin gyönyörű strófái mellett.
(1920)129
