HAZÁNKÉRT ÉS KIRÁLYUNKÉRT!
HAZÁNKÉRT ÉS KIRÁLYUNKÉRT!
Magyar polgárok! Ellenségeink zsoldba fogadott rabló csordája hazánk szép földén pusztít és dől.
Tudjátok-e, kik azok a mi ellenségeink?
Annak a viághírű czinkos Metternichnek itt közlünk maradt gaz czimboriái, ama jesuita-compania, összeszedve mindenféle nemzetek roszából: németekből, csehekből, megvesztegett magyarokból, roszúl nevelt s félrevezetett kir. herczegek és herczegnőkből.
Ezen ármányos szövetségnek czélja: korlátlan hatalom és uralodás a népek fölött, azaz, hogy a sok millió polgártól kicsikarják véres verejtékkel szerzett keresményét, és ezen igazságtalanúl gyüjtött kincsekkel megvesztegethessék magát az igazságot is, és istentelen társaságukba vonhassák azokat, a kik az ő gazságaikon keresztüllátnak. Igy ámítnak el sok jó hazafit, így szédítik el az emberi gyarlóságot, hogy tovább is a hatalom polczán fecsérelhessenek és dorbézolhassanak, s ezt mind a szegény nép véres keresményéből. A népet ugy szólván önmagával akarják meggyilkoltatni, saját verítékes filléreivel fizetik gyilkosait; mert a tőlünk kicsikart pénzen ellenséges katonát tartanak, és arra dolgoznak, hogy bennünket vakságban tartván, mi az ő gonoszságaikat ne láthassuk.
Ezek a néptől kicsikart sok ezer milliókról sohasem adnak számot, sem istennek, sem embernek; hanem zsebre rakják a szegény nép filléreit, hogy azzal alattomban ellenünk dolgozhassanak. Igy lopott el Metternich az országtól több száz milliót, igy gazdagodtak meg többi czinkos társai is; s ezen igazságtalanúl gyüjtött kincsből fizetik most azon ellenséges szedett-vedett csordát, melly hazánk szent földét szentségtelen lábakkal tapodja; azon tőlünk kicsikart pénzzel élesztik saját hazánkban az árulást, és bujtogatják szívtelenűl, idegenajkú rokonainkat, kikkel mi mindig barátságosan éltünk és együtt szenvedtünk.
Ezek a királyt, minthogy az beteges és magával tehetetlen, cselszövényes hálójukba fonják, és az ő királyi nevét szentségtelen zászlójukra irják, és királyunk nevében szólnak, hogy csak elcsábíthassanak bennünket.
Ezek nem becsületes ellenség, melly nyilt csatára lép, hanem alattomban szítják köztünk a visszavonás tüzét, hogy mi magunk közt meghasonlván, ők a konczon megosztozhassanak; ők báránybőrbe öltözött farkasok, kik a magyarnak hűsége szálaiból tőrt fonnak, hogy bele ejthessék, miután királyát kelepczéjükbe kerítették.
Szegény elámított magyar honfiak! Igy akarnak fizetni százados hűségtekért, illy csúfúl, illy gyalázatosan! Ám azért résen legyetek, s ne higyjetek azon gonoszoknak, kik a király nevében szólnak hozzátok; de nem akarják, hogy királyunk hazánk földén lakjék, s hűségünktől környeztessék. Mihelyt a király Budára jő, és becsületes hazafiak tanácsával él: azonnal szent lesz, mint régen, a királyi szó: mert ismét a nép javára és a haza boldogságára fog czélozni. De mig a király ott fenn, a mi szabadságunk kaján ördögeinek hatalmában lesz, addig a királyi szent névvel csak ámítanak, csak megrontásunkra törekednek.
Ugy vagyunk mi magyarok most, mintha az ellenség elfogta volna királyunkat, és a szegény rabkirálylyal, minden a mi rontásunkra, elnyomásunkra czélzó pokoli koholmányt és rendeleteket aláiratnak: hogy mi látván a szeretett király nevét, magunkat az ármánynak önkényt megadjuk, és fejünket a járomba hajtsuk.
És e czinosságot azért teszik: mert tudják, hogy az ügy, mellyért harczolunk, szent és igazságos; az igaz ügy elnyomását pedig isten nem engedi: tehát csalárdsággal kell élniök, minthogy erejökben nem bízhatnak.
De az isten igazságos! Ime a gazok máris hüledeznek, mert istentelen szándékuk kivitelében, még a legnyügzött király szentségtelenűl bitorolt nevével sem boldogulnak.
Pedig a királyi névnek nagy hatalma van, atyámfiai!
Hiszen ti magatoktól tudjátok, hogy a magyar, valahányszor ellenségeit megalázta, mind annyiszor e szavakat hordta lelkesedve ajkain: „királyomért! Hazámért!”
Én azt hiszem, hogy ha valaha, most kell a magyarnak igy kiáltani: „Királyomért és hazámért!”; mert mindkettő árulóktól vétetik körűl.
A magyarnak most egy szent harczot kell küzdenie: királya és hazájáért; mert e kettő szent minden magyar előtt.
A magyarnak mindaddig nem szabad nyugodni, mig királyát az ármány és cselszövény fogságából ki nem szabadítja, és a budai várban nem üdvözölheti; mert a királyt ellenség kezében hagyni, annyi, mint az országot a veszély torkába dönteni.
A királyi név a magyar előtt mindig tisztelet és szeretet tárgya volt.
Ám a budai királyi vár most árván áll; nincs benne koronás fő, ki az árulástól marczangolt hazát egy intésével megszabadítaná; nincs, ki a nemzet igazságos panaszait meghallgatná; nincs, ki a vész idejében, biztatólag igy szólana: „Fel, fel, én szeretett népem, én nem hagylak el, veled megvívok a poklokkal is!”
Igy volt ez, mikor a magyarnak hazájában királya volt.
Akkor a magyar minden ellenségein diadalmaskodott.
Ámde most a magyart királyától megfoszták, néhány a szegény nép véres verejtékéből meggazdagult roszlelkű hatalomkórosak; a magyarnak királyát fogságba zárták a gaz árulók, hol nem hallhatja a mi igazságos panaszainkat, hol nem láthatja a vért, mellyet hű népéből az árulók bérelt csordái kiontanak.
Oh ha tudná az a szegény megcsalt és lebékózott király, hogy minő istentelen czélokra használják az ő nevét! ha tudná, hogy környezői – kik előtt nincsen semmi szent – mennyi ártatlan vért kiontanak, azon kába reményben, hogy még egyszer zsarnok hatalomra vergődhetnek, s hogy végre is az országot nyomorba és vérbe, s a sok századon át virágzott habsburgi házat végveszélybe döntik, ha mindezt tudná a király: istenemre! ugyis elszöknék az árulók közül, és egy szép reggelen Buda várából hirdetné ki a béke királyi manifestumát, dicső Magyarországában, s hű magyar népe közt megpihenne, annyi ármányos hánykódás után.
Azért fegyverre, magyar! királyodat és hazádat árulók veszik körűl.
A lelketlen árulók el akarnak idegenítni alkotmányos királyodtól, s remegve lesik királyi hűségednek ingadozását, mint éhes vérebek a nekik vetendő konczot; de átkozottúl csalódnak számításaikban, mert a magyar nem hagyta el királyát soha; volt idő, midőn aranyon váltotta ki: most aranyját elrabolták – most vassal kénytelen kiváltani.
Fegyverre magyar! királyodért és hazádért! – Kolmár József.
