Paksról.

Full text search

Paksról.
Paksról tudósíttatunk, hogy hirlapunk 70-dik számában megjelent, s a „honvédelmi egyesületek” alakitását javasló czikk meleg részvétre talált. Sept. 23-án tartatott az alakitó közgyülés. A külön felekezetbeli lelkészek, fölfogva haza iránti szent kötelességöket, épületes beszédeket tartottak. Szóval, itt az egyesület megalakult, s elnökül egy r. cath. lelkész választatott. A lelkes társulat addig is, mig működésének tágasb kört nyitand, elhatározá, a nemzeti őrsereget kitelhetőleg rendezni, abból önkénytes mozgó csapatokat alkotni, e mellett pedig minden másod nap tartandó közgyülésein hirlapi felolvasásokat is tartani.
Illy egyesületet alakítani csakugyan ideje is volt már, mert a föld népe már kezdé elfogadni a reactionariusok ámitásait: azon felül az itteni tisztviselők egy részének politicai hitvallomása lett a semmittevés, mi szint olly veszélyes, mint maga a reactio. Tudósítónk néhány adatot közöl ezen tisztviselői tevéketlenségről, u. m. hogy az őrseregek kiállitásánál némelly tisztviselők soha meg sem mutatták magokat; s hogy még is történt e részben valamelly intézkedés, az csak az értelmiség lelkes fáradozásainak köszönhető. Továbbá Tolna megyének némelly járásaiban a toborzás még csak meg sem kezdetett, holott több távolabbi megyék már utnak 347is ereszték újonczaikat, pedig bizony Tolnában igazán elmondhatni: „Jellachich ad portas.”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi