AZ ÖZÖNVÍZ
AZ ÖZÖNVÍZ
A pusztító isteni csapás előtörténetében ismét egy meghökkentő részletre bukkanunk: Isten fiai a földre jönnek, emberek lányaival közösülnek, s óriásokat nemzenek velük! Mindez aligha volna meglepő, ha a görög mítoszok között kerülne elénk, de a zsidó monoteizmussal annál nehezebben lehet összeegyeztetni.
A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy ez esetben is egy „zárványról” van szó, a többistenhivő korszakból fennmaradt és itt csak töredékesen előadott mítoszról, amely valami módon elkerülte a papi szerkesztők figyelmét. Ha helytálló az az elmélet, amely szerint a teremtés történetében előforduló többes számok az Él-Aséra istenpárost takarják, úgy gondolhatunk az ő fiaikra, hisz ugariti megfelelőiknek hetven gyermekük volt. Az ilyen frigyből természetes módon rendkívüli sarjak születnek – Zeusz például Héraklészt nemzette a földi asszonnyal, Alkménével –, a mózesi történetben ezek a sarjak óriások. Az ilyen kapcsolat azonban, az isteni és emberi lényeg összevegyítése, tilalmas és bűnös dolog, így ezek az óriások is okai lettek, hogy a vétek eláradt a földön. Igaz, e kérdésben a bibliai szöveg nem nyilatkozik egyértelműen, az óriásokról annyit mond csupán, hogy „ők voltak ama híres-neves emberek eleitől fogva”, és csak általánosságban beszél az emberek megromlásáról.
Más okoskodás szerint az „Istennek fiai” angyalok voltak, így vélekedik Josephus Flavius is, a Kr. u. I. századi zsidó történetíró, és az ő nyomán sokan mások. Mindenesetre ez a magyarázat is meglehetősen ellentétben áll azzal a szerepkörrel, amelyet az angyalok a Szentírás más történeteiben betöltenek: Isten akaratának kivitelezői, üzenetének továbbítói. (Angelosz görögül küldöttet jelent.) Arra pedig nem gondolhatunk, hogy bukott angyalokról volna szó, mert azokat aligha lehetne Isten fiainak nevezni a Szentírásban.
A zsidók hitvilága nem áll egyedül azzal az elképzeléssel, hogy a korábbi világkorszakokban óriások éltek a földön. Így tartották a görögök is, akik gigászokról és titánokról regéltek, nemkülönben a régi germánok a jötunokról meséltek, a népmesék pedig teméntelen sok óriásról tudnak. Egyesek úgy gondolják, hogy az óriásokban való hit, amelyet szinte minden népnél megtalálni, onnan ered, hogy különböző időben és helyeken ősállatok – mamutok vagy sárkánygyíkok – csontjaira bukkantak (például tengerparton, ahol a hullámverés kimosta őket az üledékes kőzetekből), és ezeket emberi maradványoknak vélték.
Bár az özönvíz a hajdani óriásokat az emberekkel együtt elpusztította, a Biblia a későbbiekben is ír óriásokról. Amikor Mózes kémei Kánaánban jártak, Hebronban Anák három fiát látták, akikhez képest szöcskéknek érezték magukat. Utóbb a honfoglaló harcok elején meghódították Ógnak, Básán királyának az országát, s megtalálták a király vaságyát, amely kilenc könyök (négy méter) hosszú volt. A Bibliától független hagyomány azt tartotta, hogy Óg még a hajdani óriások közül való volt, és az özönvizet is túlélte, mert olyan magas volt, hogy a bárka mellett gázolva a feje kiállt a vízből, s azután háromezer évet élt még.
Láthattuk, hogy már a teremtés és a bűnbeesés történetébe is sok mezopotámiai eredetű hagyomány épült bele. Az özönvíz története nemcsak részleteiben, de szinte teljes egészében az akkád Gilgames-eposz egyik epizódját követi. Ebben Éa, a bölcsesség istene, figyelmezteti Utnapistint, hogy az istenek özönvízzel akarják elpusztítani a világot, építsen hát nagy bárkát, amelyben övéi és a kiszemelt állatok megmenekedhetnek a pusztulástól. Utnapistin megépíti a százhúsz rőfnyi (kb. százméternyi) élhosszúságú kockára formázó hajót, szurokkal tapasztott cédrusdeszkákból, evezőkkel és vitorlákkal, hat fedélzettel és mindegyikben kilenc rekesszel, s nemcsak családját és állatait költözteti bele, hanem a hajóépítő munkásokat is. Hét napot tartott a hajó építése, hét napig árad az eső, és nő a víz, akkor megáll. A bárka a Niszir-hegy csúcsán akad fenn. Utnapistin hétnaponként kibocsát egy-egy madarat, egy galambot, majd egy fecskét s végül egy hollót; az első kettő visszatér, a harmadik már nem, mert hullákat talált, amelyeken lakmározhat. Ekkor kiszáll az árvízi hajós és népe, s áldozatot mutatnak be az isteneknek, akik az özönvíz elől riadtan felhúzódtak az égbe, s már igen ki vannak éhezve a jó illatú áldozati füstre. Enlil isten, aki az özönvizet elrendelte, először megharagszik, hogy szándéka ellenére egyesek elkerülték büntetését, de az áldozattól megengesztelődik, és bebocsátja Utnapistint a Paradicsomba.
Noé története olyan pontosan követi az akkád eposzt minden lényeges részletében, hogy a kettő összefüggését aligha kell külön bizonygatni.
A görögök, akik a Kr. e. 2. évezredben Kis-Ázsia felől érkeztek több hullámban a Balkánra és az égei-tengeri szigetekre, szintén magukkal vitték a folyamközi monda elemeit. Náluk Zeusz bünteti meg a világot, s Prométheusz árulja el fiának, Deukaliónnak a közelgő veszedelmet, s tanácsolja neki, hogy bárkát építsen. Deukalión azonban csak feleségével, Pürrhával kettesben éli túl a katasztrófát, és úgy állítják gyorsan helyre a kipusztult emberiséget, hogy „anyjuk csontjait”, a földanya csontjait, azaz köveket hajigálnak maguk mögé, s azok emberekké lesznek.
A régi embereknek még igen szerény ismereteik voltak a föld méreteiről, szűkebb lakóhelyüket tekintették a világnak, így nagyobb helyi árvizek emléke könnyen színeződött a késő nemzedékek emlékezetében mesés méretűvé. Ilyesmire még Észak- és Dél-Amerika indiánjai között is találtak példát. Egy angol régész, Leonard, Woolley, Ur városának ásatásakor a mélyben talált iszapréteg nyomán kimutatta, hogy Kr. e. 3200 táján hatalmas árvíz vagy szökőár volt a Folyamközben, amely helyenként a nyolc méter magasságot meghaladta, s ez elég lehetett ahhoz, hogy az alacsonyan fekvő, sík Mezopotámia nagy részét elborítsa. Alighanem ez a valós esemény ihlette az akkád eposzt és nyomán a bibliai elbeszélést.
A múlt század harmincas évei óta 1960-ig számos expedíció indult az Ararát csúcsára, hogy a legendás bárka nyomaira bukkanjon, természetesen eredmény nélkül, hisz akkora árvíz, amely az 5211 méteres csúcs magasságáig elborította volna a földet, tudományos képtelenség.
