IV.

Full text search

IV.
Az albizottság javaslatának 16. §-a így szólott: «A közös hadi költségekhez nem számítandók azon hadi költségek, melyeket ő felségének a német szövetséghez tartozó országai, mint szövetségi tagok tartoznak viselni.»
Hollán Ernő úgy vélekedett, hogy «az idők túlhaladták e §-t».
Deák Ferencz: A mint valamennyien tudjuk, a régi német szövetség csakugyan felbomlott, megszünt. Ebből tehát az volna a következés, hogy ezen szakasz itt fölösleges. Én megvallom, hogy jobb szeretném azt mindamellett benne felejteni: mert igaz, hogy most nincs német szövetség, hanem alakulhat újabb német szövetség; mert igen könnyen megtörténhetik, hogy az európai viszonyok változnak, és ismét támad egy német szövetség. Ezen esetre a munkálatban benfoglalt elvet előre kimondtuk és legkevesebb bajunk sem lesz, míg ha kihagyjuk, újra kellene gondoskodnunk. Ezen okból jobb szeretném, ha benne maradna, de nem kötöm magamat annyira hozzá, hogy ha valaki jobb szeretné kihagyni, ezt ellenezném.
Bónis Sámuel figyelmeztetésére, hogy «ha újból megszületik a német szövetség, intézkedjék az ország», a 16. §. Deák Ferencz beleegyezésével töröltetett.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi