Beolvadás.
Beolvadás.
Vannak egészen tiszta horvátajkú községek, mint például: Csém, Inczéd, Nagy-Narda, Bándol stb. Némely községekben a németajkúakkal vegyest 385élnek, például Szt.-Elek, Sóskút, stb. Számos községben vagy egészen beleolvadtak a velök lakó vagy őket környező német vagy magyar ajkú elembe, vagy a beolvadás az erősebb és műveltebb osztályok erejénél fogva már csak rövid idő kérdése. Rohonczon a mult század végén még horvát plébánia is volt, az úgynevezett magyar várost, (Ungermarkt) horvátok lakták, ma már csak a hagyomány beszél horvátságukról, mert tökéletesen beleolvadtak a német elembe. Ugyanez történt Szt.-Mihályon és más községekben is, melyekben csak a sok: „ics, vícs” végzetű családnév tanuskodik arról, hogy a mostani lakósok ősei egykoron horvátok voltak.
Azokon a vidékeken, hol a magyar elem volt túlsúlyban, a horvátok a magyar elembe olvadtak bele, mint ez történt Bozsokon, Horvát-Nádallán, Kölkeden, stb.
A beolvadási folyamat még ma is egyre tart s a németek által lakott vidékeken a horvátság száma folyvást apad; így Szt.-Eleken, hol ezelőtt 50 évvel a horvátok a lakosság 2/3-át képezték, ma már alig van 1/3-a és nincs egyetlen felnőtt horvát sem, aki a német nyelvet folyékonyan ne beszélné. Más községek örvendetesen haladnak a magyarosodásban, például: Narda, Csém, Csajta, Tömörd, stb. és biztosan remélhető, hogy pár évtized alatt e községek lakói az iskolák közreműködésével nemcsak szívben, de nyelvben is magyarok lesznek.
Sajátságos a stináczinál, hogyha németűl vagy magyarul beszél, a „h” betűt soha sem hangoztatja, ami aztán sokszor furcsa értelemzavart okoz. Például a heilig – eilig. hund – und, Hundert, undert stb. hol a szó elején „h” betű nincs és a szó hangzóval kezdődik, ott meg „h” betűt hangoztatnak. A magyar ház-áz; meghalt-megalt stb. Ez a stináczi speczialitás, mely a többi horvát-ajkúaknál nem fordul elő. A horvátok az idegen nyelvekben általában a v. hangot rendesen b.-nek mondják: bo. (wo) barum (warum) stb.
