Első részleges megváltási ajánlat, 1893.

Full text search

Első részleges megváltási ajánlat, 1893.
A város polgármestere és a hadtestparancsnok között folyt első tanácskozásból kifolyólag a m. kir. pénzügyminiszter 1893. évi november hó 25-én kelt 62539. számú első leiratával közölte a közös hadügyminiszternek azt az elvi határozatát, hogy az átengedendő épületeket helyettesítő pótépítkezések 4,030.000 koronával lévén előirányozva, ez összeg ellenében a város 247 hold kiterjedésű várterület birtokába juthat; de mivel egyelőre csak a Józsefvárosból és a Gyárvárosból kivezető két sugárút kiépítése mutatkozik sürgősnek, csak e részletekre nézve volna a becslési eljárás foganatosítandó, a többi telkek eladása és becslése későbbre maradna.
Az erre megindúlt városrendezési tanulmányok és tárgyalások alapján a város közönsége az 1894. évi május hó 21-én tartott közgyűlésben – melyben jogi álláspontját is fenntartotta – a 8589. tan. 202. közgy. szám alatt hozott határozattal kijelentette, hogy mindazon területekre reflektál, melyek a Belvárosnak a külvárosok és idővel a szomszédos Mehala-község felé való kiépülésére szükségesek, minek következtében egyrészt a várostól átvenni óhajtott, másrészt a katonai igazgatás kezelésében továbbra is meghagyható ingatlanok határvonalaként a Belvároson át nyugatról keletre húzott vonalat jelölt meg, mely egyfelől a belvárosi Szerb-utczátúl Mehala község bejáratához (a Deschán-utczához), másfelől a belvárosi Petőfi-utczától a gyárvárosi indóházhoz vezet; az e határvonaltól délre eső összes területek, a város fejlesztése és rendezése czéljából a város számára tartassanak fenn, ellenben a jelzett határvonaltól, illetőleg a Belvárostól éjszakra eső területek továbbra is a katonai kormány kezelése alatt hagyhatók és ide tervezendők az új pótépítkezések is.
A város ez alapvető határozatában kifejezésre jutott irányelvek megvalósultak ugyan; de csak 11 évi küzdelem után.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi