Bosnyák Zoltán dr.

Full text search

Bosnyák Zoltán dr.
Bosnyák Zoltán dr. (Felsőpataki), szül. Somogytúron 1861-ben. 1883-ban kinevették a belügyminiszteriumhoz, hol a gyámügyi közigazgatási, majd a gyermekvédelmi osztály vezetője, utóbb pedig, mint miniszteri tanácsos, ennek főnöke lett. Midőn 1903-ban Széll Kálmán az állami gyermekvédelem szervezését bízta reá, megalkotta az elhagyott gyermekek állami védelméről szóló szabályzatot. 1909-ben Párisban franczia nyelven „Le droit de l’enfant abandonné” czím alatt megjelent könyvében a gyermekvédelem jogrendszerét szocziálfilozófiailag is megalapozta. Szerkesztette s részben irta a „Le droit de l’enfant abandonné et le systéme Hongrois de protection de l’enfance” czímű munkát, melyet a m. kir. belügyminiszterium adott ki. 1910-ben a kopenhágai kongresszuson előadást tartott az elhagyott gyermekek nemzetközi védelméről.
Egyéb művei: A birtokminimum mint agrárreform Magyarországon. Budapest, 1885. – A gyámügyi közigazgatás reformja. Budapest, 1891. Azonkívül a színműirodalom terén is sikerrel működött. Színdarabjai: Becsületbíró, Mary, Tisztítótűz, Sursum corda, Mirette, mind a Nemzeti Színházban kerültek színre. Neje Sándor Erzsi operaénekesnő.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi