III. A szatmári béke jegyében.
III. A szatmári béke jegyében.
A szabadság zászlaja lehanyatlott, de a felkelő sereg fölött vívott győzelmek nem voltak oly méretűek, hogy a császári és királyi hatalom kénye-kedve szerint bánhatott volna el az országgal. I. József és tanácsosai czélszerübbnek vélték a rendes békekötést a rögtönös leigázásnál. Gróf Károlyi Sándorral tehát, mint az országban megmaradott egyetlen főharczossal, megkötötték a szatmári békét. I. József azonban sírba hanyatlott, mielőtt a béke okmányát ratifikálták volna; Károly, a trón örököse meg a távol Spanyolországból indult útnak, hogy trónját elfoglalja. A közbeeső időt Károly édes anyjának Eleonora császárnőnek kormányzása töltötte ki. Okos és elővigyázatos asszonyként, nehogy a felkelők újra lélekzethez jussanak, sietett a maga nevében a szatmári békét megerősíteni, s annak elfogadását Károly nevében is megígérni. És ezen a békeokmányon épült fel III. Károly meg Mária Terézia uralkodása, az a burkolt abszolutismus, a mely Magyarország történetébe két mozgalmas, üdvös alkotásokban gazdag fejezetet illesztett be s letette azokat az alapépítményeket, a melyeken hazánk mai kultúrális és gazdasági fejlődése épült fel. A magyar nemzettől pedig egyetlen Habsburg sem ért el annyit, mint III. Károly, ki szabadjára hagyta a beszélni szeretőket és a sok pelyvából ki tudta szemelni a magot, meg Mária Terézia, a ki kedveskedésével úgyszólván ujjain forgatta az egész országot.
III. Károly a pragmatika sanktió.
Vallási sérelmek.
Az 1741. és 44. évi insurrectió.
Mária Terézia látogatása.
Az 1764. évi országgyűlés.
Az úrbéri szabályzat.
II. József.
