Nyitra szabadulása.
Nyitra szabadulása.
A török hódoltság ily rohamos fejlődése az egész felvidék ujjászervezését, a bányavidék gyors erősítését tette szükségessé. Ezzel a nehéz feladattal Lipót Bercsényit bizta meg s éppen ezért az Érsekujvár elleni és bányavidéki védelem altábornokává nevezte ki. Bercsényi derekasan megfelelt e nehéz feladatnak s híres huszárjaival legtöbb érdemet szerzett abban, hogy a vidék minden nagyobb zaklatástól ment volt.
Az 1664-iki év a megpróbáltatás, de a szabadulás éve is volt Nyitra városa részére. Már január elején mind gyakrabban és gyakrabban jelentek meg falai előtt a német katonák és a hajdúk, hogy a törököt nyugtalanítsák. Néhányat el is fogtak közülök. A budai vezér azt hivén, hogy az önkényt hódoló polgárság összejátszik e csapatokkal, Budára idézte a bírákat s kevésbe múlt, hogy nyársba nem húzatta őket. A város tehát azzal a kérelemmel fordúlt a nádorhoz, hogy oltalmazza meg őket a háborgatásoktól.
Azonban ekkor már el volt határozva Nyitra visszavívása. Lipót De Souchest és Koháry Istvánt tette a felsővidék parancsnokaivá s a hadak gyülekező helyéűl Bajmóczot jelölte ki.
De Souches és Koháry április havában ütöttek tábort Nyitra előtt. A jól felszerelt vár megostromlása azonban nehéz munka volt. De Souches már ápr. 24-én arra kérte a nádort, hogy felkelő-sereget és élelmet küldjön neki. Wesselényi reá is irt, még pedig ismételten, Nógrádmegye rendeire, hogy minden kapu (porta) után 3 jó fegyverest, 3 heti élelemmel ellátva, küldjön május 1-ére Bajmóczra, hol azokat az alnádor vagy Egresdi Boldizsár fogja átvenni s onnan Koháry vezetése alá a nyitrai táborba vezényelni. Barsvármegye rendei már előbb, márcz. 12-én, Divékujfaluban Nyitravármegye 633rendeivel közös ülést tartottak volt, hogy a felkelés iránt intézkedjenek. Mikor pedig De Souches sürgető levele érkezett, ápr. 28-áról keltezett rendeletben Wesselényi szigorúan meghagyta Barsnak, hogy a felkelő seregét haladéktalanúl küldje el Bajmóczba.
Ezen közben De Souches nagyobb faltörő ágyukat kapván, rendületlenűl folytatta az ostromot. A mindenünnen körülzárt törökök, élelmök fogytán lévén, végre is belátták, hogy a várat soká nem tarthatják és május 3-án, szabad elmenetelt kötvén ki maguknak, feladták Nyitrát.
A vár parancsnoka Spankau, a Léva visszahódítására ment De Souchesnek azt indítványozta, hogy csupán a nyitrai vár megerősítésére szorítkozzanak, az alsó várost pedig, melynek falai teljesen megrongálódtak, pusztítsák el. De Souches elfogadta e tervet, mert úgy okoskodott, hogy az erős sziklavárba elhelyezett őrség, ha az alatta elterülő várossal törődnie nem kell, gyakrabban kirohanhat a vidékre és jobban visszariaszthatja a rabolni vágyó törököt. Koháry nem osztozott vezértársa nézetében, szerinte, ha az alsó város meghagyatik, a hely védelmére 500 puskással többet lehetne elhelyezni. Maga a vár ugyanis nem nagy hely és az alsó város is csak 44 házat foglal magában, a melyek legnagyobb része a papok és nemesek tulajdonát képezik. Az őrség 800 németből, 150 magyar lovasból és 200 gyalogosból áll. Ezeket lehetetlen lenne elhelyezni. Maga a város lakossága, a „nyavalások” mint őket Koháry nevezi, könyörögve kérték a nádort, ne engedje meg a város elpusztítását, sőt adjon nékik mentől nagyobb szabadságot, hogy az ujvári töröknek is ellenállhassanak, mert készebbek, úgymond, mint egy lábig magukat levágatni, mint a töröknek hódolni. (Orsz. lt. Lymbus és Missiles). Ez utóbbi érvelés, úgy látszik, használt s De Souches a nádor kérelmére elállott tervétől.
De Souches visszavevén ezután a török kezéből Lévát, Galgócz tájára vonult vissza, hogy ott várja be serege ujabb erősödését. A török, felhasználva az alkalmat, Lévára ütött, ámde rögtön odasietett De Souches és fényes győzelmet nyert rajta.
De bár De Souches győzelmes előhaladásához nem sokára a szentgotthárdi győzelmes csata is csatlakozott, Lipót mégis hajlandó volt a törökkel békét kötni. Legnehezebb pont volt Érsekujvár sorsa. Noha mindenki föltétlenül szükségesnek látta visszavételét, Lipót Érsekujvár miatt nem volt hajlandó a békét feláldozni. Azt az ajánlatot tette tehát a magyar uraknak, hogy Sempte, Farkashida vagy Guta közül valamelyik hely emeltessék Ujvár helyett erőddé s a költségek felét a megyék fedezzék. Az ország rendei erre decz. 13-án igen ingerült választ adtak. Nyitra, Trencsén és Bars követei határozottan tiltakoztak ilyen béke ellen. De ez mit sem használt. Lipót, nagy titokban, már aug. 10-én megkötötte és szept. 27-én aláírta a vasvári békét, amely szerint Ujvár a töröké maradt, Nyitra és Léva felszabadult és a királynak joga volt Ujvár helyett más várat építeni.
