Halak
Halak
A halak osztályából Herman Ottó 17 fajt sorol fel az Ipoly derekáról. A pontyon, a harcsán és a csukán kívül, a rózsás márna színtájába tartozó fejes domolykó, vésettajkú paducz és a tarka meny az Ipoly legjellemzőbb halai. A rózsás márna jóízű rózsaszínű húsa miatt a keresettebb halak közé tartozik; jóízű a vésettajkú paducz húsa is, de szálkás; a széles kárász, a sujtásos küsz, a lapos keszeg a szegény ember eledele. A küszhalaknak a ragadozó őn a réme. Az ipolymenti mocsarakban jól érzi magát a nyálkás czompó, a réti és a vágó csík, míg a kövi csík a tiszta vizet kedveli és a kavicsok között bújkál. A kecsege, tok minden évben ellátogat az Ipolyba is; a tüskés pikó és az angolna kivételes ritkaság. Nagy érdeklődést keltettek egy időben a selmeczi bányavizekben észlelt halak. Rusegger egykori bányagróf közlése alapján, Heckel a fürge cselléről (Phoxinus laevis Ag.), melyet 1851. évben a bélabányai aknában fogtak, azt említi, hogy ijedtében ezer ölnyire is berohan a bányák vizébe. Ugyanő említi a csíkot is. 1863-ban Kornhuber tesz említést egy halfajról (Correspondenzblatt d. Ver. f. Naturk. zu Pressburg II. Jahrg. 1863.); ezidőtájt ugyanis a 72 öl mély Niclas aknából került elő a fürge cselle és a kövi csík (Cobitis barbatula L.) és ezek között egyesek nagy fejjel, kidudorodott szemekkel tűntek ki. Kriesch állattani utazási jelentéseiben a táplálékhiány okozta lesoványodást hozza fel erre magyarázatúl, habár megjegyzi, hogy ő maga ily feltűnő alakó halakat nem kapott. 1873-ban a II. József-altáróhoz tartozó Lill-aknában a fejes domolykó, Squalius dobula L. ( = cephalus L.) több példányát fogták; egy pár máig is látható közűlök a selmeczbányai földtani gyüjteményben. E halak nem sajátságos, bányavizeket lakó fajok, hanem csupán a Garam vizéből véletlenségből betévedt példányok. A fürge cselléről Herman Ottó is említi, hogy a sötét helyeken megrekedt példányai nem pusztulnak el, hanem alkalmazkodnak. Hegyi tavakban az ember honosította meg a halakat.
