Új tisztviselők.

Full text search

Új tisztviselők.
E nyilatkozat csak megerősítette a megyei ellenzéket, a melyre az is előnyös volt, hogy a Deák-párt legfőbb támasza, a tekintélyes, kitűnő szónoknak ismert másodalispán, Gyapay Dénes állásáról lemondott és helyébe az ellenzék vezérét, az agilis Matkovich Jánost választották. Ugyancsak megüresedett a levéltárnoki állás is; a kiváló tudós, Ráth Károly, a ki a vármegye történetének ismertetéséhez nemcsak apróbb értekezéseivel, hanem a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek szerkesztésével és kiadásával is hozzájárult, elhalálozván, helyére nagy szótöbbséggel Huber Józsefet választották. Ugyanez évben Goda Lajos is lemondván a törvényszéki elnökségről, helyébe Zmeskál Sándort választották meg; azonban a királyi törvényszékek szervezése alkalmával ismét csak Godát nevezték ki törvényszéki elnöknek.
Az 1869. év folyamán a vármegye felíratot intézett a. hadügyminiszteriumhoz, hogy az 1840. évi VI. t.-cz. értelmében a magyar katonai parancsnokságok a törvényhatóságokkal csak magyarul levelezzenek.
Ugyanez évben készült el javaslatával az a bizottság is, a melyet a vármegyék rendezésének tanulmányozására kiküldöttek. Szabó Kálmán alispán, bizottsági elnök az októberi közgyűlésen terjesztette elő a javaslatot.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi