A Csilizköznek Komárom vm-hez csatolási terve.

Full text search

A Csilizköznek Komárom vm-hez csatolási terve.
E terv szintén nem volt új. Már a Bach-korszakban felmerült és az átcsatolási munkát meg is kezdették, de az annyi, előre nem sejtett akadályba ütközött, hogy kénytelenek voltak a további eljárást beszüntetni.
A mostani tervet az alispán kiadta a közvetetlenül érdekelt hét községnek, a melyek úgy nyilatkoztak, hogy őket a megszokás és ezernyi érdekük Győrhöz kötik; a Duna sem szolgál gátul, mert a közlekedés sokkal könnyebb Győrrel, mint Komárommal, mely várost soha nem látogatják.
A válaszok beérkezése után az alispán rendkívüli közgyűlést hívott össze, mely a vármegye területi megosztása ellen nyilatkozott és a minisztériumhoz jól megokolt felíratot intézett.
A közbejött nagyfontosságú politikai kérdések miatt e kérdést is elodázták, a nélkül, hogy végleges megállapodásra jutottak volna. Az egész ügy szépen elaludt s ha néha a hírlapi kacsák fel is riasztották, aludt a legújabb időkig, a mikor ismét komolyan nemcsak hírlapokban, hanem kormánykörökben is felmerült; de most sem önállóságunkat, sem pedig épségünket nem fenyegetheti semmiféle veszély.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi