Bordalok.
Bordalok.
Bordalaik főleg lakodalmi alkalmakkor szerepelnek, s míg a dúsan hajtó lakodalmi poézisnak a búcsúztató, ebédkínáló részletei a vőfély-könyvekből valók, a bordalokban, tréfás felköszöntőkben nagyobb a változatosság. Ilyen bordaluk (Tataháza, Madaras) az alábbi, melynek az ország más részéből hat változatát ismerjük:
Szerencsét kívánok, tisztelt uraimék! – Azt kívánom a magyarnak, – Legyen tele mind az iccze, mind a pincze, mind a verem, mind a bót, – Mint azelőtt régen vót; – Legyen szolga a magyarnál mind a német, mind az oláh, mind a szerb és mind a tót, – Hogy ne legyen se dolmányán, se nadrágján semmi fót… – E jó bornak szőlőtőke volt a neve, – Zöld volt a levele, édes volt a leve; – Kapásokkal veregetett tőkécske – Görbe vassal sanyargatott vesszőcske, – Tölgyfába töltött borocska, – Mogyorófával öszekötött hordócska. – Ez a bor oly jó, – Ma szívvidámító, holnap emberbolondító, ruharongyosító, országpusztító. – Ugyan te bor, mondd meg nekem, – Hol van benned az a nagy erő, – Ha belőled iszom, miért vagyok olyan vakmerő? – Igyunk az érczpintesből aranyszínű bort – Igyunk, míg oly vidámak nem leszünk, – Hogy kedvesünkhöz se mehessünk! – Pedig már az este haragudott rám, – Hogy olyan borszagú volt a szám. – De én arra azt mondám: – Csókoljá meg kedves rózsám! – A mire ő azt felelte, – Menjek tovább, teringette! – Jaj, én ezt de nagyon szégyenlettem, – Hogy ily haszontalant tettem; – De mégsem volt haszontalan, – Mert a bornak jó íze van. – S az én babám még egyet szólt. – De az már egész nyájas vót, – S ajkamra egy csókot nyomott. – Aztán nem tudom, mit szóllott, – Mert én akkor felébredtem, – Nagy részét elfelejtettem… – No megállj, te vörös disznó, – Mars az áristomba, – Mint a német mondja, – Huszonnégy órai vasra! – – Szent kút, verebély, – Hadd ballagjon befelé! – Adjon Isten minden jót, – A mi tavaly szűken vót: – Hegyen-völgyön jó búzát, – A szegényből jó gazdát; – A németeknek bugyogót, – Legyen rajta ezer fót; – A tótnak meg jó kaszát; – Hadd arasson a magyarnak jó búzát!
Egy kulai köszöntőjük így hangzik:
Ahol vígan vannak leányok, legények, – Ha szerét tehetem, én oda betérek; – Mert hát ott jó bor van, azt már bizton tudom, – Hisz ebben szörnyű nagy a tapasztalatom. – Biz’ Isten, nem csoda, ha a bort szeretem, – Szent Borbála napján pinczében születtem; – Nagyapám kántor volt, apám kefekötő, – A jó bort csap alól itta mind a kettő. – Ha az én gégémen egy csepp víz 348lefolyna, – Sírjában mindkettő rögtön megfordúlna. – Én az Úristentől most csak azt kívánom, – Fúljak egy hordóba, az legyen halálom. – Húsz akós nagy hordó borral legyen tele, – Hogyha vesztem érzem, abba ülök bele. – Angyalok visznek fel mennybe, a mint dukál, – A vén Szent Péter a kapuban szalutál: – Uram, ezt vegyed be a te kebeledbe, – Éltiben a vizet csizmáján sem tűrte!… – No de most már végre elég is lesz ebből, – Nem szeretek húzni sokat egy sütetből; – Akadoz a nyelvem, nem áll rigmus felé, Biz Isten nem tudom, hogy mi ütött belé. – A fejem szédűl, forog az egész világ. – Adj’ Isten kęteknek jó éjszakát! (Kula.)
