43. DISPUTA

Full text search

43. DISPUTA
Nem érzi[k] meg, tudom, hogy én most olyan privilégiumot követelek, ami talán csak egy Tisza-csinálta főrendes grófnak járhat. De nem is követelek privilégiumot, csupán az egészen gyöngék miatt szólok, akik olykor nekem erős valakik lehetnek, mint már voltak is. Lengyel Menyhért jó barátom valami esztendőre szóló lírikus naplóból közölt a lapunkban mutatót a múltkor, s nekem ötesztendős tervem egy esztendőről verses naplót írni. Hatvany Lajos barátom biztatott e terv fölötlésekor legjobban írni: megírni minden nap életét, tehát líráját s az napokét is, amelyekben üreseknek véljük magunkat. E forma nem az enyém, de mindenkié, a Lengyelé is, de hátha mégis belekezdenék az én lírikus naplómba? Persze saját naptári évem szerint: egyik kötetemtől a másik újig, szóval szépen és naivan. Ha netán megkezdem az én esztendős, verses naplómat, ne gyanúsítson majd senki avval, hogy példát kaptam. Viszont Lengyel Menyhért írja tovább, mert érdekes, komoly és értékes, amit napjairól sok körültekintéssel, de szépen megír.
Ny 1914. február 1.
Ady Endre

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi