Főoldal Harmadik katonai felmérés, 1:25.000
Frissítve: 2009. december 1.
Rendelés
Kiadványok
Újdonságok
Vas megye kataszteri térképei

Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár Térképtára

Magyarország megyetérképei a Hadtörténeti Térképtárban

Ingó műemlékek leltára az Iparművészeti Múzeum Adattárában

A 15 éves EFI kiadványai

Soproni Szemle 1937-2008

Magyarország politikai évhuszadkönyve 1988-2008

The hungarian political system (angol)

Századok, A magyar Történelmi Társulat Közlönye 1867-2006

Pesty Frigyes kezdeményezésére 1867 elején tudós társaság ült össze az Akadémián Csengery Antal, Horváth Mihály, Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Nagy Iván, Pesty Frigyes, Ráth Károly, Rómer Flóris, Thaly Kálmán, Toldy Ferencz, Torma Károly és Wenzel Gusztáv részvételével, mely összejövetelen döntöttek a Magyar Történelmi Társulat megalapításáról, és egy rendszeres közlöny kiadásáról. Ez a ma már a 141. évfolyamánál járó Századok című folyóirat.

A Társulat programját Horváth Mihály elnök megnyitó beszédében így fogalmazta meg: „…lehetetlen, hogy egy nemes fogadalom ne ébredjen bennünk: gyarapítani részünkről is az igazságnak és társulásnak, a szabadságnak és miveltségnek ama gazdag örökségét, melyet a multtól vettünk, és hatványozva szállítani át a jövendőre, mint olyatén adalékot a mi részünkről, mely a mi mulékony létünket a nemzetünk, fajunk valamennyi nemzedékeit átövező lánczhoz kösse. Fogjuk-e pedig e kötelmünket másként teljesíthetni, mint ha a letünt nemzedékek életének s munkásságának minden mozzanatait felkutatjuk és a történelmi itészet világánál részletezzük s osztályozzuk; hogy ekként nemzetünk multjának minden elemeit összegyüjtvén és rendezvén, oly történelmét irhassuk meg nemzetünknek, mely ennek hűséges képe legyen a szellemi és anyagi, társadalmi és politikai munkásságban egyaránt? …a valódiság, a hűség és alaposság mindenekelőtt a lelkiismeretes történetnyomozást, a kutfők szintoly szorgalmas mint itéletes fürkészetét, az adatok összes tömegének felbuvárlását és megrostálását teszik mulhatlan kötelességünkké.”

A ma is aktív, meghatározó jelentőségű, történelmi szakfolyóirat 140 esztendejének teljes anyagát tartalmazza jelen kiadványunk.

A hatalmas, csaknem 150 000 oldalas anyagot kereshető hasonmás formájában tesszük közzé. A kereshető hasonmások (searchable facsimiles) lényege a kétrétegű Adobe PDF fájl, melyben a felső, látható rétegben az eredeti oldalak szkennelt, facsimile képe látható. Az alsó rétegben az optikai karakterfelismerő programmal, kereshető szövegként digitalizált, a felsőhőz pontosan illeszkedő réteg van. A teljes szövegben kereshetünk akár az Adobe, akár az Arcanum saját fejlesztésű keresőrendszerével. A navigációt az eredeti évfolyamok tartalomjegyzékéből álló könyvjelzők segítik.

Az összes évfolyam két DVD-n fért el: az „A” lemezen 1867—1936, a „B” lemezen pedig az 1937—2006 közötti évek teljes anyaga. A két lemez önállóan is használható, de az „A” lemezen lévő telepítő révén merevlemezre másolva egyben is hasznáhatjuk azt.


Megjelent: 2007. december
ISBN 978-963-7374-64-7