Tel/Fax: 06-1-481-0900 info@arcanum.hu
Összes kiadványunk

Századok 1867-2010
Pesty Frigyes kezdeményezésére 1867 elején tudós társaság ült össze az Akadémián, mely összejövetelen döntöttek a Magyar Történelmi Társulat megalapításáról és egy rendszeres közlöny kiadásáról. Ez a ma már másfélszázadik évfolyamához közelítő Századok című folyóirat. A ma is aktív, meghatározó jelentőségű történelmi szakfolyóirat 144 évfolyamának teljes anyagát tartalmazza jelen kiadványunk.

Pesty Frigyes kezdeményezésére 1867 elején tudós társaság
ült össze az Akadémián Csengery Antal, Horváth Mihály, Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold,
Nagy Iván, Pesty Frigyes, Ráth Károly, Rómer Flóris, Thaly Kálmán, Toldy
Ferencz, Torma Károly és Wenzel Gusztáv részvételével, mely összejövetelen
döntöttek a Magyar Történelmi Társulat megalapításáról, és egy rendszeres
közlöny kiadásáról. Ez a ma már másfélszázadik évfolyamához közelítő Századok című
folyóirat. A Társulat programját Horváth Mihály elnök megnyitó beszédében így
fogalmazta meg:
„…lehetetlen, hogy
egy nemes fogadalom ne ébredjen bennünk: gyarapítani részünkről is az
igazságnak és társulásnak, a szabadságnak és miveltségnek ama gazdag örökségét,
melyet a multtól vettünk, és hatványozva szállítani át a jövendőre, mint
olyatén adalékot a mi részünkről, mely a mi mulékony létünket a nemzetünk, fajunk
valamennyi nemzedékeit átövező lánczhoz kösse. Fogjuk-e pedig e kötelmünket
másként teljesíthetni, mint ha a letünt nemzedékek életének s munkásságának minden
mozzanatait felkutatjuk és a történelmi itészet világánál részletezzük s
osztályozzuk; hogy ekként nemzetünk multjának minden elemeit összegyüjtvén és
rendezvén, oly történelmét irhassuk meg nemzetünknek, mely ennek hűséges képe
legyen a szellemi és anyagi, társadalmi és politikai munkásságban egyaránt? … a valódiság, a hűség
és alaposság mindenekelőtt a lelkiismeretes történetnyomozást, a kutfők szintoly
szorgalmas mint itéletes fürkészetét, az adatok összes tömegének felbuvárlását
és megrostálását teszik mulhatlan kötelességünkké.”
A ma is aktív, meghatározó jelentőségű történelmi szakfolyóirat
144 évfolyamának teljes anyagát tartalmazza jelen kiadványunk.
Terjedelem: 132 ezer oldal, 12 GB
Telefon: 06 (1) 4810900
E-mail:
info@arcanum.hu
1112. Budapest, XI. kerület, Igmándi u. 40.
Általános Szerződési Feltételek! Általános kártyás fizetési tájékoztató!