ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2004. szeptember 30.

Online elérhető

CD-nk a kurrens magyar néprajzi könyvkiadás két meghatározó alapművét tartalmazza, amelyek szakembereknek szóló tudományos kézikönyvként és a téma iránt érdeklődő laikusoknak szóló ismeretterjesztésre egyaránt kiválóan alkalmasak.

A Magyar néprajzi lexikon létrejöttéhez az MTA Néprajzi Kutatóintézete — személy szerint Ortutay Gyula — vezette szerkesztőbizottságnak sikerült az egész néprajztudományt mozgósítania. A csaknem 10.000 szócikk megírásában a tudományág valamennyi jeles alkotója részt vett. Az Akadémiai Kiadó gondozásában, 1977—1982 között megjelent, papírkiadásban több mint ötvenezres példányszámot elérő, ötkötetes lexikon a szaktudományon kívül is elősegíti a folklór, az etnográfia jelenségeinek és fogalmainak értelmezését.

Az MTA Néprajzi Kutatóintézete által koordinált szerkesztő- és szerzőgárda (a szerkesztő bizottság vezetője Paládi-Kovács Attila) erőfeszítései nyomán 1988-ban jelent meg a nyolckötetesre tervezett, a magyar népi kultúra kézikönyvének szánt Magyar néprajz időrendben első (kötetszám szerint V.) kötete, a Népköltészet. Azóta még hat kötet: a Népzene, néptánc, népi játék (1990), a Népszokás, néphit, népi vallásosság (1990), a Kézművesség (1991), az Életmód (1997), a Társadalom (2000) és a Gazdálkodás (2001) látott napvilágot. Az utolsó kötet (kötetszám szerint I.) munkálatai még nem fejeződtek be; ennek tárgya a magyar népi kultúra, a népi műveltség korszakai, a történeti alakulás menete. A kötetek szerzői önálló tanulmányként írták meg a fő fejezeteket, részletes és szakorientált bibliográfiával, különböző mutatókkal és képi illusztrációkkal dolgozták fel az adott területet. A fejezeteket önálló bevezetések, történeti áttekintések és fogalommagyarázatok vezetik be, majd teljes részletességben mutatják be tárgykörüket. Valamennyi kötet méltóan illeszkedik a hazai néprajz tudományos-tájékoztató forrásai közé. Felhasználva a rokon- és segédtudományok kutatási eredményeit is, a Magyar néprajz a szakma és a művelt nagyközönség számára egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyvvé vált.

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages