Rólunk mondták

"Fantasztikus a gyűjtemény, külön jó, hogy a beolvasott oldalakat karakteres formátumban is hozzáférhetővé teszik, mert így beszélő szoftverrel is használható.
Az ELTE-nek van olyan vak hallgatója, aki a gyűjteményben keresgél cikkeket a szakdolgozatához!"- ADT


"Fantasztikus! Nem tudok vele betelni. Nézegessétek ti is!" - Mapire


"Folyamatosan elfelejtettem mondani, évek óta igazából, de most ismét előkerült a mapire.eu weblap az OpenStreetMap  csoport kapcsán, és eszembe jutott, hogy szeretnék gratulálni azoknak, akik a georeferálást csinálták, mert csodaszép lett.
Persze annak is örülök, hogy megjelenhettek az osztrák részek is (emlékeim szerint nagy harc előzte meg).
És persze jelzem, hogy az OSM közössége ismeri és szereti ezeket a térképeket, még ha ez nem is feltétlenül hallatszik  vissza az Arcanumig." - Mapire


"Fantasztikus élmény volt, egyenlőre fél órát nézegettem a régi térképet Lipótvárosról, gyermekkorom emlékei jöttek elő.
Nagyon tetszik, sok időmet fogom az oldalukon tölteni, köszönöm, hogy lehetővé tették ezt az élményt" - Mapire


"Tisztelt Szerkesztőség!

Nagy örömmel olvasom terveiket, hiszen múltunk megőrzése, és mindenki
számára hozzáférhetővé tétele "állampolgári kötelességünk".
Én már nyugdíjas vagyok, 40 esztendeig könyvtáros voltam, vallom, hogy az egyik legszebb hivatást választottam, maradtam és maradok ahhoz hűséges.

Szeretettel üdvözlöm mindannyiukat, soha ne adják fel!"


"Nekem rengeteget segített vizsgára való felkészülésben, kutatásban. Nagyon magas színvonalú a megjelenítés, igényes a felület, nagy felbontásúak a képek, így a levéltári források is igen jól tanulmányozhatóak. A nyílt napon az is kiderült, hogy a stáb mennyire nyitott a felhasználók visszajelzéseire, illetve mennyire motivált a kultúrkincseink megmentésére, közzétételére. Minden elismerésem!" - ADT


"Engem nem vezérelt más, csak a kíváncsiság, úgy jártam mint gyermekkoromban az édesség boltban. Ezt nem lehet abbahagyni. Minden tiszteletem azoké, akik ezt a monoton adatbevitelt ilyen jó minőségben, használhatóan indexelve elvégezték. Fantasztikus élmény, köszönöm." - ADT


"A kezdetektől ismerem a tevékenységet, igen nagyra tartom a törekvést." 


"Fantasztikus!
Különösen az ingyenes hétvége!
Nagy élmény volt." - ADT


"Köszönöm a lehetőséget, igazán meglepett az adatbázis nagysága és gazdagsága." - ADT


"Remek oldal, mindenkinek ajánlom!
Jó volt az ingyenes hétvége!" - ADT


"Good evening! First of all, I'd like to thank you for your archives, maps are very interesting! Your work in digitalizing every notable document, printed media of very wide range is amazing, i wish my country could have one project like yours!"


"16 órányit használtam a felkinált lehetőséget: a Néptanitók Lapjának 18 évfolyamában sikerült végigböngésznem a Barcaság magyar iskolázásával kapcsolatos anyagokat.
Köszönöm."


"Két munkás napot tölthettem az Önök digitális adattárában.
"Székelyudvarhely" címszó több mint 23 000 találatot eredményezett.
Jól tudtam böngészni és olvasni az engem érdeklő témákban.
Csak két dolgot ragadva ki, megtudhattam, hogy Móricz Zsigmond, hogy aludta át Erdélyi városlátogatásait a 40-es években; meg hogy a mi általunk Nyírő villának ismert székelyudvarhelyi épületet - bármennyire szerettük volna - mégsem Kós Károly tervezte, csak Nyírő az ő stílusában építette.
Köszönöm, köszönjük a hozzáférést!
Munkájukhoz további sok sikert és munkakedvet kívánok
" - ADT


"Pár hete fizettem elő, és máris sok érdekes dolgot találtam. Isteni bogarászni a dokumentumokban." - ADT


"Kedvenc online kiadóm. Ha nem tudjátok miért, kattintsatok pl. ide: Arcanum Adatbázis Kiadó és http://hungaricana.hu/hu/"


"Roam around the old Habsburg lands in time and space in the improved website of ours. A new success of the Arcanum Adatbázis Kiadó. Enjoy!" - Mapire


"Thanks so much for your great work in digitizing newspapers etc. from Hungary, it was a big help for me for finding info on my research project, i payed for 2 months subscription then I saw how much worthfull info I found i payed for an other year.
Thanks again and keep up your great work!" - ADT


"Friss előfizető vagyok és a szolgáltatás több, mint kiváló!" - ADT


"Olyan nagyszerű ez a kútfő, és annyi néznivaló van benne, hogy vérszemet kaptam, és az öcsém segítségével - aki kifizette -, előfizettem jövőre!" - ADT


"Gratuálok a weboldalhoz és a munkájukhoz! Csodálatos tudásállomány! " - ADT

"Nagy megelégedéssel használom ezt a csodás digitális könyvtárat, amit létrehoztak. Ezúton is köszönet érte" - ADT