Természet Világa 1995-2004

ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2005. november 1.

A havi rendszerességgel megjelenő Természet Világa (korábbi nevén Természettudományi Közlöny) a világ egyik legrégibb tudományos ismeretterjesztő folyóirata, 2004-ben jelent meg a 135. évfolyama.

1869-ben alapította Szily Kálmán, a Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára. A folyóirat sikerét a lapalapító többek között abban látta, hogy „egyesíteni tudta és maga köré csoportosítani a meglévő és folyton nagyobb számmal fejlődő szakerőket. … Írói között megtaláljuk legtiszteltebb veterán tudósainktól kezdve, a most javában dolgozó derékhadon át a még egyetemen járó ifjúságig az egész tollfogható természettudományi író nemzedéket.” A Természettudományi Közlönynek jelentős szerepe volt a századforduló hazai természettudományos és műszaki fellendülésében is.

Folyóiratunk a természettudományos kultúrát terjeszti hazánkban, magas színvonalú, nyelvileg is igényes, népszerű tudományos írásokkal. Szerzőink között egykoron és ma is megtalálható a magyar természettudományos műszaki értelmiség legjava. Munkánkat 30 fős, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság segíti, melynek élén az elmúlt tíz évben Szentágothai János, Császár Ákos, Gergely János akadémikusok álltak, jelenleg Vizi E. Szilveszter az elnökünk.

Folyóiratunk közérthetően tájékoztat a természettudományok legújabb eredményeiről. Különös gondot fordítunk a magyar tudományos eredmények bemutatására. Igyekszünk az érdeklődő fiatalok figyelmét a műszaki és a természettudományok felé irányítani; őket pályázatokkal kisebb-nagyobb alkotómunka elvégzésére ösztönözzük, diákpályázatunk legjobb középiskolásainak dolgozatait rendszeres mellékletünkben közöljük.

1995 óta az alapszámainkon kívül tematikus különszámokat is kiadunk, melyek egy-egy tudomány jelenlegi helyzetét és frontvonalait mutatják be, a szakterületek legjobbjainak tolmácsolásában.

Élére álltunk az új típusú szkeptikus mozgalomnak, mely az áltudományok veszélyeire igyekszik felhívni olvasóink figyelmét. Megalapítottuk a Tényeket Tisztelők Társaságát, mely a kritikus gondolkodást erősíti hazánkban. Külön szkeptikus rovatot indítottunk és alkalmanként a Természet Világa mellékleteként Szkeptikus Lapokat is kiadunk.

Jelen CD-ROM a lap elmúlt évtizedének teljes anyagát, alapszámainak és mellékleteinek szövegét és illusztrációit tartalmazza, a teljes szövegben kereshető formában.

Kiadványunkat a természettudományok iránt érdeklődőknek ajánljuk: tanároknak, mérnököknek, orvosoknak, egyetemi hallgatóknak és a természettudományos-műszaki pályára készülő középiskolás diákoknak egyaránt.