Társadalomtudományi Közlemények 1972-1991

Ár40000 Ft
Adathordozó
Megjelenés2014. december 3.
A kiadványt megrendelheti az info@arcanum.hu címen.

Ez a tartalom az Arcanum Digitális Tudománytár oldalon is elérhető.

A Társadalomtudományi Közlemények a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének folyóirata volt. Mint az MSZMP KB tudományos intézete, elsődleges feladata az volt, hogy tudományos vizsgálataival segítse a pártkongresszusokon felvetett legfontosabb társadalmi, politikai problémák megválaszolását.

A társadalomtudományok széles köréből (történelem, politikatudomány, szociológia, szociálpolitika, filozófia, közgazdaság, politikai gazdaságtan, ideológia, stb.) közölt tanulmányokat, vitaanyagokat, kutatási és konferencia beszámolókat, beszámolt az Intézeti életéről.

„A Társadalomtudományi Közlemények – bár alapvető célja szerint tudományos műhelyfolyóirat – nemcsak azt tekinti feladatának, hogy a szűk szakmai közvéleményhez szóljon. Cikkeivel, közleményeivel hozzá kíván járulni a társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődő olvasók igényeinek a kielégítéséhez is. Különösen fontos, hogy az egyetemi oktatók, hallgatók és a fiatal értelmiségiek mélyebben megismerkedjenek a fő társadalomtudományi folyamatokkal.”

A rendszerváltás körüli évek változásai és az Intézet átalakulása miatt a folyóirat kiadása 1990-ben szünetelt, majd a huszadik, 1991-es évfolyam megjelentetésével befejeződött. Az utolsó kötet már az MTA Politikai Tudományok Intézetének folyóirataként látott napvilágot.


Terjedelem: 11 ezer oldal, 1 GB