ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2011. április 21.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

Hunfalvy Pál, Budenz József, Gyulai Pál kezdeményezésére, a MTA támogatásával indította útjára a folyóiratot Szarvas Gábor. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságának folyóiratát 1994-ig az MTA adta ki, 1994 óta az ELTE adja ki. A nyelvművelés, a helyesírás, a népnyelv, a nyelvjárások megismertetése területén mind a mai napig nagy érdemeket szerzett. Számos magyar nyelvtani törvényt tisztáztak e folyóirat lapjain, az írói nyelv és a stílus kérdéseivel is sokat foglalkoztak. Nehéz időszakai is voltak a folyóiratnak, mindjárt az 1870-es évek elején, amikor az ortológusok kerekedtek felül, akik még a Kazinczy-féle nyelvújítást is feleslegesnek tartották, s teljesen a népnyelvhez akartak visszatérni, természetes, hogy nagy ellenkezést váltottak ki mind az írók, mind a tudósok többségének körében. 1940-1946-ig szünetelt a folyóirat a háborús körülmények miatt. Az 1960-as években ráirányították a figyelmet a rétegnyelvekre (pl. ifjúsági nyelv, diáknyelv stb.). Összességében betöltötte és betölti hivatását a magyar nyelvművelés területén. /Új magyar irodalmi lexikon/

Terjedelem: 62 ezer oldal, 7 GB

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages