ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2015. július 14.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

Terjedelem:  5 ezer oldal, 2 GB

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Fonetikai Osztálya által gondozott Beszédkutatás című folyóirat 1993 óta évente ad közre magas színvonalú, a beszéd kutatásával foglalkozó tudományos írásokat.
A beszéd tudománya, a fonetika egyike azoknak, amelyekben az utóbbi fél évszázadban óriási mértékű fejődés történt. Ez egyrészt gazdag múltjának, haladó hagyományainak köszönhető; másrészt a technikai fejlődés, az elemzési, vizsgálati lehetőségek bővülése révén nyert mind pontosabb adatok új távlatokat nyitottak. A számítástechnika lehetőségei további kibontakozáshoz vezettek a fonetika mindhárom területén, az artikuláció, a beszéd képzése, az akusztikai következmények (azaz a hangzás részletekbe menő elemzése), valamint a beszédészlelés (azaz az elhangzó beszédhangok, hangkapcsolatok, hangsorok felismerésének) vonatkozásában. A kísérleti fonetika eredményei alapul szolgáltak és szolgálnak az alkalmazott fonetika és a beszédtechnológia kialakulásához és folyamatos fejlődéséhez.
Az évente egy-egy kötetben megjelenő periodika tanulmányokat közöl az elméleti és az alkalmazott fonetika köréből, valamint szakirányú konferenciák válogatott tanulmányainak közlése szolgálja a tudományterület iránt érdeklődők igényeit.

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages