ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2007. június 30.

This content is also available on MAPIRE.

Online elérhető

Magyarország első részletes topográfiai térképe az úgynevezett első katonai felmérés eredményeképpen született a XVIII. század második felében, 1763—1787 között, ezt követte a második (1806—1869), illetve harmadik katonai felmérés (1869—1887). A térképezés katonai szervezésben és irányításban ment végbe, mivel az igények a katonaság részéről merültek fel leginkább, és a megfelelő apparátus is a katonaságnak állt rendelkezésére. Az első, második és harmadik katonai felmérés idején Magyarország az Osztrák Birodalom, majd az Osztrák—Magyar Monarchia része volt, közös hadüggyel, így a katonák által végrehajtott topográfiai térképezés is közösen zajlott, bécsi irányítással. Az elkészült térképek közül az első és második felmérés anyaga eredetiben ma is a bécsi Kriegsarchiv gyűjteményében található.

Jelen CD a XVIII. század közepétől a második világháborúig tárgyalja a katonai topográfiai térképeket, röviden kitér a történelmi Magyarország területén a XVI. századtól a XVIII. század közepéig folyt térképészeti munkákra, illetve, kitekintésként utal az 1950 utáni katonai és polgári topográfiai térképezésre is. Az egyes felmérések leírása hasonló felépítésű: szó esik a felmérés megindulásának körülményeiről, a munkálatot irányító szervezetről, a felmérés kiterjedésének területéről, alapjáról (geodéziai alap, illetve kataszteri térképek), a jelkulcsokról, a felmérési térképekről és az azok alapján készült kisebb méretarányú térképsorozatokról, végül a térképek megőrzéséről.

A katonai felméréseket együtt vizsgáló munka hiánypótló a magyar térképtörténeti irodalomban. Jelen CD a hasonló címet viselő könyv mellékleteként is megjelent, de most önálló kiadványként is kézbe veheti az olvasó. A CD-n a könyv teljes szöveganyagán felül 260 nagyfelbontású térkép, melléklet, táblázat és jelkulcs is megtalálható, amelyek a könyvben nem, csak elektronikus formában jelenhetnek meg.

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages