ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2000. november 30.

„Legyen gondod a felolvasásra!” — írja Pál apostol kedvenc tanítványának, Timótheusnak. Azaz „legyen gondod, ne hanyagold el, tartsd szem előtt”. Az újszövetségi írásokból kiderül, hogy az első keresztény közösségekben az istentisztelet részeként az írásmagyarázaton, prófétáláson, tanításon és az imádkozáson kívül a szent iratok felolvasása is fontos szellemi tevékenységnek számított. Ez nem volt újdonság, hiszen már a Krisztus előtti századokban szokássá vált, hogy a zsinagógákban Mózes törvényeit és a prófétákat hangosan felolvasták. (Apostolok Cselekedetei 13.15.) Az első keresztény gyülekezetek ezt a szokást vették át azzal a különbséggel, hogy már az újszövetségi szent iratok felolvasására is sor került. Mindezeknek hátterében nem valami emberi hagyomány vagy tradíció állt, hanem egy olyan törvényszerűség, amely a Szentírás szellemi és erkölcsi hatását még inkább fokozta és amit Pál apostol fogalmazott meg frappánsan és lényegretörően a Rómaiakhoz írt levelében: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róma 10.17.) Az a hit tehát, ami Isten tetszését kiváltotta, hallgatásból jött létre. Ez az uniververzális igazság ösztönözte a korabeli egyház tagjait arra, hogy az iratok felolvasására „gondjuk legyen”. Az angolszász kultúrában, ahol a Biblia tanulmányozásának nagy tradíciója van, már évtizedek óta létezik hangzó Biblia. Különböző Biblia-fordítások számos verziója kapható más és más narrátor felolvasásában. Magyarországon ez az első ilyen jellegű kezdeményezés.

A CD-n a Károli Gáspár fordította Biblia teljes szövege, az Ó- és Újszövetség is megtalálható. A teljes szövegű keresőprogram lehetővé teszi, hogy bármely szót, szövegrészletet villámgyorsan megtaláljunk, a keresett verseket, fejezeteket a képernyőn elolvassuk, kinyomtassuk, szövegszerkesztőbe átemeljük. A Bibliában való gyors tájékozódást a hierarchikus tartalomjegyzék segíti. A kívánt részeket könyvjelzővel láthatjuk el, jegyzeteket fűzhetünk hozzájuk.

A teljes Újszövetséget, a 27 könyv mind a 260 fejezetét hanganyagként is tartalmazza a CD.

Narrátor: Tóth Géza
Zenei improvizációk: Holló Miklós

A mintegy 26 órányi kiváló minőségű, művészi ihletettséggel elmondott szöveget zenei improvizációk gazdagítják. Az egyes fejezetek szövegét külön-külön is meghallgathatjuk a címük melletti gombra való kattintással, de akár folyamatosan is hallgathatjuk a kívánt fejezeteket, könyveket.

Rendszerkövetelmény: Windows 95/98/ME/NT/2000 + MP3 dekóder. A hanganyag MP3-as formátumú. Ezek lejátszásához szükséges az MP3 dekóder. A régebbi rendszerek (Windows 95 ill. régebbi Windows 98) nem tartalmazzák ezt, erről a felhasználónak kell gondoskodnia. Az Interneten, újságok CD-mellékletein számtalan ilyen, szabadon felhasználható program található, ezen a CD-n is elhelyeztünk egyet.

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages