SZOBOR
SZOBOR, fn. tt. szobor-t v. szobrot; személyr. szobrom, szobrod stb.; némely képzőkkel: szobrász, szobros, szobroz. 1) Földbe ütött vastag, zömök karó vagy czölöp, mely arra szolgál, hogy valamit hozzá kössenek, milyen a kapuk szárnyait tartó szobor, máskép: kapubálvány. Tájejtéssel: czobor. 2) Épületbe alkalmazott oszlop fából vagy kőből. Szobrokon álló tornácz. 3) Emberek, illetőleg istenek alakját, képező oszlop vagy állvány; s ez értelemben a székelyeknél Cserey Elek szerént a népnyelvben is divatos. Kőből, fából faragott, vasból öntött szobor. Emlékszobor. Jupiter, Venus szobra.
„Szobor vagyok, de fáj minden tagom
Eremben a vér forró kinja dúl.“
Eremben a vér forró kinja dúl.“
| Vörösmarty. (Az élő szobor). |
Mongolul: szuburgha vagy szuburghan am. síremlék (tumulus, tour, ou pyramide sepulcrale, pagode); talán szuba-khu igétől, mely am. kinyúlni, kiterjeszkedni (se prolonger, s’ etendre). A magyarban is czob gyök, melytől czobók és czobor erednek, továbbá czomb, csomó, csombók, csoport, zomok stb. szók rokon jelentésüek.
