Lemeztöredékek keletre tolódása
Lemeztöredékek keletre tolódása
A szerkezeti felépítés könnyebb megértése végett tekintsük át vázlatosan a térségnek a lemeztektonikai fejezetben már megismert kialakulását! A Keleti-Kárpátok földtörténeti múltjában a jura végéig–kréta elejéig, a Tethys bezáródásáig érdemes visszalapoznunk. Ekkor a térség kialakításában szerepet játszó lemeztömbök, mikrolemezek, amelyek a mainál jóval nagyobb területen jöttek létre, megkezdték észak-északkeleti irányú mozgásukat, forgásukat, egymásnak préselődésüket, s hatalmas takarórendszerekbe gyűrődve kialakították a mai egységeket. Az eredeti, triász-jura helyzetben legdélnyugatabbra az Erdélyi-középhegység lemezdarabja (a Tisza-mikrolemez) foglalhatott helyet; tőle keletre a Dacidák vagy Belső-Dacidák terültek el; e két kontinentális lemezdarab között pedig a Vardar-óceán északi ágát képező Erdélyi- vagy Maros-óceán húzódott. Később, a középső-jurában a Belső-Dacidák keleti oldalán is kialakult egy óceáni vagy vékony kontinentális kérgű terület, a „Csalhó-Szörényi-óceán” vagy „külső-dáciai medence”, amely az Európai-tábla vastag, stabil kontinentális kérgébe ment át. A felsorolt nevek a mai takarós szerkezetekre utalnak, amelyek az említett területek mozgása, összepréselődése, illetve az óceánok bezáródása következtében alakultak ki. Az egyik (a nyugatabbi) kompressziós mozgás a felső-jurától a kréta közepéig tartott; az Erdélyi-medence óceáni kérge nyugat felé alábukott, ma a Maros-menti ofiolit-öv és a Keleti-Kárpátokban az Erdélyi-takarók őrzik emlékét. Az összepréselődés a Belső-Dacidákat is érintette: egymásra tolt képződményeiket ma a Bukovinai-takarórendszer képviseli. Az Erdélyi- és a Bukovinai-takarók együtt a Keleti-Kárpátok ún. kristályos-mezozoikumi övét képezik (amely tehát a már korábban megismert Belső-Nyugati-Kárpátokkal analóg szerkezeti egység). A másik nagy kompresszió – a jura végétől a kréta végéig, tehát időben az elsővel átfedésben – a Belső-Dacidák és a kelet-európai tábla ütközése volt. A két kontinentális terület közti vékony, valószínűen óceáni kéreg – megint csak nyugat felé – alábukott; e szubdukció fő szerepet játszott a miocén-pleisztocén vulkáni vonulat létrejöttében, s a harmadidőszak végéig sorra felgyűrődtek az óceáni árokban lerakódott üledékek (idősebb, Dáciai- és fiatalabb, Moldvai-flistakarók). Az egymásra tolódott külső takarós egységeket a miocénban érték az utolsó erőhatások; ekkor alakult ki a Moldvai-takarók mai szerkezete és az előtér ún. molasszüledékeinek részleges takarókba gyűrődése (Szubkárpáti-takaró). Ekkorra tehető az Erdélyi-medence besüllyedése is. A Keleti-Kárpátok takarós szerkezetéről alkotott mai felfogás alapvonalaiban a '60-as–'70-es években alakult ki, elsősorban Ioan Dumitrescu, Mircea Sandulescu, Ion Balintoni, Mihai Stefanescu és mások kutatásai nyomán.
