Óriások és törpék zöld fedél alatt
Óriások és törpék zöld fedél alatt
Az erdőben törpék és óriások élnek közös fedél alatt, a nyáron folyamatosan suttogó, zöld lombsátor védelmében. A patkányokhoz tartoznak egyebek mellett a cickányok. Általában igen rejtett életet élnek, ritkán kerülnek szem elé, de ha valaki mégis megpillant egyet, többnyire egérnek véli. Egyébként alakjuk, mozgásuk valóban emlékeztet az apró rágcsálókéra, és amikor sietve átszaladnak előttünk az erdei ösvényen, többnyire nincs idő arra, hogy alaposabban tanulmányozzuk őket.
A cickányok rovarevő emlősök, ezen renden belül külön családot alkotnak. Legközelebbi hazai rokonaik a sünök és a vakondok. Egérszerű külsejű, hegyes orrú, apró termetű emlősök. Szemeik és füleik oylan kicsinyek, hogy alig látszanak ki az állat bársonyosan puha, tömött bundájából. A cickányok Ausztrália és Dél-Amerika nagy részének kivételével az egész világon elterjedtek. Hozzávetőleg 270 fajukat tartják nyilván, hazánkban ezek közül hét él.
Ami a cickányokat illeti, apró lábacskáikkal és mint azt a későbbiekben látni fogjuk, rövidke életükkel nincsenek a legszerencsésebb helyzetben. Ennek ellenére például Észak-Amerikából a legújabb földtörténeti korban történt egyesülést követően nyomban szivárogni kezdtek dél felé, de egyelőre még csak Dél-Amerika északi részéig jutottak. A lassú terjeszkedés könnyen elképzelhető, ha tudjuk, hogy egy-két cickány mozgásterülete egy legfeljebb 50 méter sugarú körre szorítkozik, és az önállóvá vált fiatalok sem jutnak nagyon messzire, amikor új tanyahelyet keresnek maguknak.
Ha valakinek mégis sikerül egy cickányt közelebbről is megfigyelnie, egy apró örökmozgót lát maga előtt. Hosszú bajuszszálai állandóan izgatottan remegnek, de egyáltalán, a cickányokra az örök nyughatatlanság, a látszólag örökös stresszhatás jellemző. Egy pillanatig sem állnak meg, örökké nyüzsögnek, szimatolva keresnek, kutatnak zsákmány után. Közrejátszik ebben nagyon gyors anyagcseréjük és ennek megfelelően szinte állandó éhségérzetük is. Tulajdonképpen éjszakai vagy inkább szürkületi állatok, de éppen az említettek miatt a nap bármely órájában találkozhatunk velük, helyesebben hallhatjuk a magas fű közül vagy a sűrű bokrok alól a veszekedő állatok csikorgóan cincogó, magas hangjait. Megpillantani őket, éppen apró termetük miatt, ilyenkor is csak nagyon ritkán és legfeljebb másodpercekre sikerül.
Viszonylag gyakran előfordul, hogy az erdei ösvény közepén elhullott cickányt találunk. Ilyenkor mód van arra, hogy az állat fogazatát megvizsgáljuk. A tűhegyes fogak jelentik a legfrappánsabb különbséget a cickányok, mint rovarevő emlősök, és a rágcsálók közé tartozó pockok és egerek között. A cickányok állkapcsa a nagyító, de különösen a mikroszkóp lencséje alatt érdekes és csodálatos látványt nyújt. Évekkel ezelőtt a Madártani Intézetben a baglyok táplálékvizsgálatával foglalkoztam, és óriási szériákban néztem át a köpetekből előkerült apró emlősök csontjait, közöttük sok egyszer cickányállkapcsot és -koponyát, de soha nem tudtam betelni a látvánnyal. A cickányok fogazata, persze csak viszonylagosan, sokkal félelmetesebb, mint akár a tigrisé, akár az oroszláné. Ha ezek az állatok valami nemkívánatos csoda folytán hirtelen akkorára nőnének, mint egy oroszlán, a világ messze legvérszomjasabb ragadozóinak számítanának, beleértve a rég kihalt, félelmetes hírű ragadozókat, a kardfogú tigrist, a barlangi medvét és a többieket is.
Emellett a cickányok fogazata, különösen a fiatal, még teljesen ép fogú állatoké, nagyon szép. A hazánkban előforduló hét faj közül kettőé hófehér, a többieké a tövi részen ugyancsak fehér, de a fogak hegye gyönyörű rozsdabarna. Néha egészen sötét, szinte gesztenyebarna, de találtam annak idején a mikroszkópom alatt élénk rozsdavörös foghegyű állkapcsokat is. A fogazat, illetve a koponya és az alsó állkapocs alapján az egyes nemeket és fajokat viszonylag könnyen meg lehet határozni. A felső egyhegyű fogak száma például nemenként változó:
| Crocidura | 3. |
| Neomys | 4. |
| Sorex | 5. |
Bambi az erdőszélen
