„Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek”

Teljes szövegű keresés

„Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek”
Bármennyi időt töltött is hazájától távol Pázmány, anyanyelvét nem felejtette el, sőt írásművészete a magyar irodalom csúcsait jelzi. Hatalmas terjedelmű életművének csaknem kétharmadát (mintegy hatezer oldalt) írta magyarul, a többit latinul. E munkák sorában valamennyi Magyarországon fontos korabeli prózai műfaj helyet kapott. Itt kell említést tenni mintegy 1200 fennmaradt leveléről, melyeket szintén a retorika szigorú szabályai szerint szerkesztett meg.
A már említett Magyari István történetfilozófiai értekezése (Az országokban való sok romlásoknak okairól, Sárvár, 1602) ellen írt Feleletében (Nagyszombat, 1603) a lutheránus prédikátor érveit – mindenekelőtt: a katolikusok az igaz hittől eltévelyedtek, azaz bálványimádók – azzal az érveléssel fordította vissza, hogy a Luther fellépése után Magyarországot sújtó török hódoltság méltán jelent meg Isten büntetéseként a protestáns bálványimádók miatt. Ez után nem sokkal már ellentámadásba ment át: 1609-ben Grácban megjelentette Öt szép levél című írását, amely az egyik leghíresebb református prédikátorhoz, Alvinczi Péterhez szólt. Az ötlet ugyan nem eredeti, de igen hatásos: egy fiatal kálvinista prédikátor, a „hangosszavú fülemülé”-től, a „téjjel-mézzel folyó beszédű Alvinczi Péter”-től kér öt fiktív levélben tanácsokat hitbeli kételyeinek eloszlatására. Pázmány legfőbb eszköze az irónia, sőt a gúny, amely a korabeli hitviták egyik jellegzetessége volt, helyenként még a trágárságot sem mellőzi. Alvinczi válasza elveszett, csupán Pázmány viszontválaszából (Alvinczi feleletének megrostálása, Pozsony, 1609) következtethetünk a protestáns fél érveire. Pázmány a továbbiak során még számos vitairatot szerkesztett. Ezek egyik gyűjtőmedencéje és kiindulópontja is az 1613-ban Pozsonyban megjelentetett Isteni igazságra vezérlő kalauz. Írói alapállása, nézőpontja, szándéka szerint a Kalauz nem vitairat, hanem a katolikus vallás rendszeres teológiai szintézise. E munka azért is jelentős, mert benne szerzőjének csaknem valamennyi korábbi műve megfelelően átformálva helyett kapott. A Kalauznak Pázmány életében még két kiadása jelent meg.
A hitvitázó művek mellett mind irodalomtörténeti, mind művelődéstörténeti szempontból jelentősek az ún. ájtatossági művek. Ezek sorát az 1606-ban Grácban megjelent Imádságos könyv nyitja meg, amellyel Pázmány a katolikus imádság megújítójává vált. Módszerének lényege, hogy az imákban bibliai helyek, liturgikus szövegek és egyházatyák (elsősorban egyes Szent Ágoston művek) szövegrészleteinek kompilációját, azaz összeillesztését végezte el. Helyenként más szerzők írásait, így például Balassi Bálint 50. zsoltárfordítását vagy Nyéki Vörös Mátyás zsoltárfordításait is felvette gyűjteményébe. Műve számos kiadást ért meg, 1609-ben még a protestáns Mihálykó János is átvette és közölte Pázmány szövegeit – minden hivatkozás nélkül.
Pázmány 1624-ben jelentette meg a 15. századi németalföldi Thomas Kempis Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendő De imitatione Christijének (Krisztus követéséről) magyar fordítását. Fordítói elve alapján nem a betű szerinti tolmácsolás, hanem a tartalom szabatos visszaadása a fontos. Ahogy ezt a Kempis-fordítás bevezetésében megfogalmazta: „Igyekeztem azon, hogy a deák bötűnek értelmét híven magyaráznám; a szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha először magyar embertől magyarul íratott volna.” A lelki élet feltárását is nyújtó mű fordítása valóban kiváló írói teljesítmény.
Írói működésének betetőzése, három évtizedes prédikációs tevékenységének összefoglalása a mintegy száz beszédet tartalmazó prédikációgyűjtemény, amely halála előtt egy évvel jelent meg. Prédikációiban mellőzte a vitatkozást, a fontos számára a társadalom minden rétegéhez szóló keresztény etika kifejtése volt. A latin idézetek ezreit magyarul is tolmácsolta, hogy beszédei mindenki számára érthetővé és követhetővé váljanak.

Nagyszombat a 17. században

Pázmány teológiai főművének címlapja. A Kalauzt a protestánsok latinra fordították és Wittenbergben írattak rá választ