Vörösmarty Mihály: VILLIDAL
Rémfajzatok ülnek alakján.
Ránk várva felölti kezét,
S mély csend lesz előtte, utána.
Kedvezz, mig az égi nyugalmas öröm
A hűknek ez ünnepet ülli. |
Zugj lassan az éjjeli Villik előtt
Holdnál, szép csillagi fénynél. |
Ím búba merűlten amott |
Szép hölgye előtte hever: |
De nem kel az édes alak: |
A hős kiragadja vasát |
A durva halál kapuját ha vivod,
Eltompúl éle vasadnak. |
Hagyd: szíve kiválva porélet alól
Itt lebben elődbe közűlünk. |
A hold teli fényre derűl, |
Most hajdani híve felé |
Itt senki sem állja el útad,
A lány tied itten örökké. |
Szüz lángja vezetve kezét |
Bús gondjait űzi, vidúl, |
S már mennyei fényre kel a |
S ezt játszva kerengi körűl |
Itt visszaveszed letiport örömét
Elcsüggedt tiszta szivednek. |
Amit keserű epedési között
Sok vesztes föld fia érez. |
A Villi szerelme örök |
Ég, mint az egek tüze ég, |
Dőlj felleg az égre, liget szele kelj,
Zúgj lassan az éjjeli Villik előtt
Hold- s csillagi fénynek enyésztén. |
Fut, társak, az éj fele már: |
Elvonja borongva kezét |