Vörösmarty Mihály: BÚCSÚ
Nem mulólag vettelek be,
Kit nem csalfa gondolattal,
Nem, sebes lángindulattal
Vesztemig kedveltelek, |
Amit sóhajt e csekély sor:
Légy áldott! isten veled! |
Vége annak, más dolog vár,
Búcsut venni rettegek. |
Várt, remélt, s hogy ez megcsalta
Kínos édes szenvedéssel,
Hasztalan hű érezéssel
Mégis érted, érted ég, |
Mindenek ha elmaradnak,
Búcsut venni nem tilos.
Inkább válnám életemtől,
Elszakadnék en szivemtől,
Poklot érted megkerülném,
Minden jómat eltemetném
Inkább, mint elhagyjalak. |
Kedvedet nem lelhetem már,
Haldokol reményem is. |
Légy te boldog énhelyettem,
Boldogabb mint én valék. |
Jó szivednek gyenge halmán
Bánatok ne üljenek. |
Csínosan terűlt gyöpön áll,
Hol fejét a harmat árja
Kis tövét futó hab járja;
Szellő játszik fürteivel,
Szép verőfény kebelével,
Akkép folyjon életed. |
Közt ne lepjen gyászos végzés,
Bút ne szűljön örömed. |
Érzem a búban veszendőt,
Elfogadom sorsomat, |
Halni mégis nem kivántam
S élni, halni nem tudok, |
Gyógyíthatlan bánatomban
Elvadulva bujdosom, |
Ha szivemből kívánhatom,
Hogy kit oly heven szerettem,
Százszor boldog légy helyettem.
Boldogabb, mint én valék. |