Vörösmarty Mihály: (ZSENGE MUNKÁDNAK. . . )
Ellened rontó zivatart hozott fel,
Melly ímént himzett tavaszod virányit
Téllel ijeszti. |
Meg nem indúlsz, s nem fog enyészni elméd;
Sem valóságát egyebekhez önként
Szabva, bomolni. |
Szírt, az ostromló habokat merészen
Nézi, s nem mindég hat el a szeleknek
Mérge fejébe. |
A dicsőségnek magasabb fokára,
Így jutottak volt az Egekbe Tyndár
Ikrei hajdan. |
Szorgalom kedves müve nyerje bérét
És dicső repkény koszorúzza minden
Hű fiak éltét. |
Kellemek tűnnek fel egyűtt szavaddal,
Teljesen jegyzéd becses érzetidnek
Lángjait azzal. |
Zóilus buzgó örömök között is?
Hagyd el: - ám vigyázz, s figyelemmel ébredj
Ünnepi fényre. |