Vörösmarty Mihály: (Küldi köszöntését... )
(Küldi köszöntését... )
Küldi köszöntését az Abydai Hero! tenéked,
Hogyha szerelmemnek kedveznek az égbeli lelkek,
De nem kedveznek; - mert ám gátolnak utamban
A nagy fellegeket, s tengernek határtalan árját
Révünkből egy hajós indúlt a tengeri síkra
Őt, mikor útnak eredt, nagy Abydó népe zsibongva
Mert igy a Szüleim megtudták volna szerelmünk
Mindjárt ezt írván, levelem menj békésen, ő majd,
Tán, mikoron fel akar havazó foga törni, (hol ömlik
Ezt röviden szólván rebegő nyelvemmel, azonnal
Mellyel evezni habon, jobban mint irni óhajtnék,
Bátor az a csendes vízben habot üzni tanúltabb,
Már hét éj halad el, mely hosszabb nékem egy évnél,
Hogyha az éjeken én alvás nyúgalmait érzém,
A nagy szirtekről búsan révedve tekinték,
Sőt nagy tornyodnak nézem búsongva világát,
Háromszor vetvén a száraz homokra ruháim,
Ellene állt hevesen kezdett munkámnak az árvíz,
De te legdühösebb zavaró mindannyi szelek közt,
Ily dühösen, tudjad Boreas! én ellenem indúlsz;
Bár jegesedve dühödsz, mégis megvallod hogy érzett
Mint néznéd, ha, midőn szeretődet elhozni akarnád,
A könnyű levegőt mérsékeld kérlek, ezentúl,
Ő sikeretlen kérésimre morogva felelget
Vajha, merész szárnnyal, Daedállal szállani tudnék,
Bármi lesz, eltűröm, csakhogy a levegőbe mehessek
Végre, midőn a szél, s a vadhabok ellenem állnak,
Éjszaka kezdődött (mert még emléke is édes)
Ott haladék nélkűl merészen elhányva ruhámat,
A Holdnak remegő súgára lebegve vezetvén
Ezt én kérlelvén, kedvezz ó! Lúna kiálték,
Endymion szivedet kegyetlenné lenni ne hagyja,
Te mint Istenné keresél e földön halandót,
Isteni lelkekhez méltó erkölcsi ragyognak
Szebb nincs nálánál kivüled, Vénust ha kivészed,
Mint a tágas egek boltján súgáraid újúlt
Úgy ragyog ő sok szépe felett a Systai térnek.
Így mondám ezeket, vagy ezekhez szinte hasonlót
A megtelt Holdnak lebegő súgára világlott
Sem szót, sem zajgást nem hallék, - mormol azomban
Hallottam Ceycist említő Alcyonoknak
Már elfáradván mind a két karjaim, a nagy
Végre midőn látám a mécset: az én tüzem ég ott,
S fáradt karjaimat megerősítettem azonnal,
A mélység hidegét könnyen türhettem hevítvén,
Amennél közelebb jutok a várt Szesztai parthoz,
| Melyet, ha engedné tengere, vinne maga, |
| Bár kedvetlen, vesd e soraimra szemed. |
| És nem is engednek futni szerelmem után. |
| Láthatod amelyen általevezni nehéz. |
| Aki levélkémet nyujtani fogja neked, |
| Nézte, nem is mertem hágni hajóra vele. |
| Titkait, ily vésszel tett utazásom után |
| Így szólék: kegyesen nyújtani fogja kezét. |
| A szép Nyájasság:) illeted ajka körét. |
| Jobbom kezdte tovább jegyzeni titkaimat. |
| Bár mély tengernek gyorsan haladva vizén, |
| Mégis vágyásim fejtegetője lehet. |
| Hogy gödrén kivül a tenger habozva zajog. |
| A felhevűlt tenger habjait űzze tovább. |
| Gondolatim küldöm ahova nem mehetek, |
| Vagy csak csillámját képzetem adja elő. |
| Annyiszor elkezdtem kedvesem e nagy utat. |
| Szájamat úsztomban visszafolyása tömé. |
| Mért harcolsz, kegyetlen vad! verekedve velem |
| Hátha nem esmérnéd a szerelemnek hevét? |
| Aktaéisnak ölén gerjedezésed hevet. |
| Elzárná valaki a levegői utat? |
| Roszra ne késztessen tégedet Hippotides, |
| S a kék hullámok tornyait égre veti. |
| Bár közel itt a víz Ícari partot öblít. |
| Aki gyakran kétes tengereken lebegék. |
| Első próbámnak képit eszembe hozom. |
| Amidőn elnyugodott házamat hátrahagyám. |
| A sima víz színét gyorsan hasítva menék. |
| Engemet, hív követőm, s társam az útba leve. |
| Jusson eszedbe, kegyes, Látmai sziklaköre, |
| Kellemes Istenné állapotomra tekénts. |
| Hogy igazán szóljak, mennyei, kit keresek, |
| Melyek az égre viszik termete kellemeit. |
| Láthatod azt magad is, adj szavaimnak hitelt. |
| Fénye sok apróbb fényt, csillagokat megelőz, |
| Cynthia nincs szemed, ha kétesek e szavaim. |
| Szólva, az éj csendét vízen evezve szegém. |
| A csillám tükrén, s nappali fényre derűlt. |
| A nyugvó tenger mély vize csendes ölén. |
| Bús panaszit, s tetszett nékem ez a jelenés. |
| Víz színére alig tudtak emelni elé. |
| A part engem vár fényivel, így rebegék. |
| Gyengébbnek látszott víz habozása nekem. |
| A gondos szerelem gerjedezése keblem. |
| Ujra nagyobb szivvel vágyom utazni tovább. |
Pest, 1818
