Virág Benedek: GYERKENYI PYBER BENEDEKNEK 1813. FEBR. 18DIK
GYERKENYI PYBER BENEDEKNEK
1813. FEBR. 18DIK
1813. FEBR. 18DIK
Jó hazafit tisztelt ekkédig Hunnia benned,
Pyber! most nagyot áld. Oh! hol? hol késel Egeknek
Fénye, te tündöklő Nap! Jer, s űzd széllel az éjnek
Sűrűjét és hozz író-tollamra világot:
Úgy ébred fel egész lelkem, s úgy gerjed örömre;
Mert a jóltévőt vígan kell áldani, zengni.
Hát már Virgilius, Rómának mennyei dísze,
Nemesak amaz téren, hol sásos Mincius elfoly,
Fúvja furuglyáját, s tündérként változik; egyszer
Titirus, és nagy Urát, Augusztust, tiszteli méltó
Hálával; másszor szerelemre, panaszra, haragra
Fellobbant Coridon, vagy más álképnek alatta,
Pásztori dalt mondván kedvelteti nemzeti nyelvét;
A vad, irígy, szilaj erkölcsöt, nem durva tanító
Mester, gyengén fogja s szelíd érzésre vezérli.
E nagy jót, noha már a Virti mezőkön egészen
Szittyai öltözetet vett fel, mint híve hazánknak
Most is közli velünk; mert nyelvünk kedves előtte:
Érzékeny, hajló mint szíved akarja: ha víg vagy,
Víg; ha szomor vagy, bús; ha kemény vagy, rettenetes.
Nyájas, kellemetes leszen: úgy fog hangzani rajta
Szép Amarillisnak neve, mint a római nyelven.
Pyber! most nagyot áld. Oh! hol? hol késel Egeknek
Fénye, te tündöklő Nap! Jer, s űzd széllel az éjnek
Sűrűjét és hozz író-tollamra világot:
Úgy ébred fel egész lelkem, s úgy gerjed örömre;
Mert a jóltévőt vígan kell áldani, zengni.
Hát már Virgilius, Rómának mennyei dísze,
Nemesak amaz téren, hol sásos Mincius elfoly,
Fúvja furuglyáját, s tündérként változik; egyszer
Titirus, és nagy Urát, Augusztust, tiszteli méltó
Hálával; másszor szerelemre, panaszra, haragra
Fellobbant Coridon, vagy más álképnek alatta,
Pásztori dalt mondván kedvelteti nemzeti nyelvét;
A vad, irígy, szilaj erkölcsöt, nem durva tanító
Mester, gyengén fogja s szelíd érzésre vezérli.
E nagy jót, noha már a Virti mezőkön egészen
Szittyai öltözetet vett fel, mint híve hazánknak
Most is közli velünk; mert nyelvünk kedves előtte:
Érzékeny, hajló mint szíved akarja: ha víg vagy,
Víg; ha szomor vagy, bús; ha kemény vagy, rettenetes.
| Légy |
Szép Amarillisnak neve, mint a római nyelven.
Pyber! adass koszorút Dávid sípjára, hogy aztat
Kodrus lássa, s irígy bélit mérgében epessze.
Tégedet én, mert Kalliopém ígére segédet,
A magyar Égnek öröm-palotáiba, hol csak az érdem
Fog helyet, és fénylik mint csillag, vinni akarlak.
Nálatok Énéás Tiberistől a Duna s Zsitva
Áldott partjaihoz jutván, nyert házi kegyelmet.
Látta nagy Árpádnak villám kardokra s lovakra
Szült fiait, s őket meg kezdte szeretni; beszédek
Tetszett néki, s azonra szokott kis üdőnek alatta.
Szárazon is, vizen is, mikoron bújdosni kiindúlt
Trójából, történt esetit több századok olta
Hallották Eleink; de vitéz létekre sem adtak
Annyi hitelt, mennyit tőlök jó szíve reménylett;
Mert idegen nyelven szólott hozzájok; azonban
Bal sorsát, amellyet igen szomorogva beszélt el,
Megszánták emlékezvén a régi üdőkre,
Mellyekben magok is, bújdosván szerte, hasonló
Inséget tűrtek; míg e szép földre jutottak.
A nyomorúságon csak azoknak szívek esik meg,
Akiket érdeklett immár a csalfa szerencse.
Melly nagy öröm hát most nyelvünkön hallani részént
Őt, részént nagy Virgiliust, ki hazája nevéért
E Hősnek történeteit versekbe szorítá.
Kodrus lássa, s irígy bélit mérgében epessze.
Tégedet én, mert Kalliopém ígére segédet,
A magyar Égnek öröm-palotáiba, hol csak az érdem
Fog helyet, és fénylik mint csillag, vinni akarlak.
Nálatok Énéás Tiberistől a Duna s Zsitva
Áldott partjaihoz jutván, nyert házi kegyelmet.
Látta nagy Árpádnak villám kardokra s lovakra
Szült fiait, s őket meg kezdte szeretni; beszédek
Tetszett néki, s azonra szokott kis üdőnek alatta.
Szárazon is, vizen is, mikoron bújdosni kiindúlt
Trójából, történt esetit több századok olta
Hallották Eleink; de vitéz létekre sem adtak
Annyi hitelt, mennyit tőlök jó szíve reménylett;
Mert idegen nyelven szólott hozzájok; azonban
Bal sorsát, amellyet igen szomorogva beszélt el,
Megszánták emlékezvén a régi üdőkre,
Mellyekben magok is, bújdosván szerte, hasonló
Inséget tűrtek; míg e szép földre jutottak.
A nyomorúságon csak azoknak szívek esik meg,
Akiket érdeklett immár a csalfa szerencse.
Melly nagy öröm hát most nyelvünkön hallani részént
Őt, részént nagy Virgiliust, ki hazája nevéért
E Hősnek történeteit versekbe szorítá.
Hasznos is e Költés. Halld, amiket ő maga Didó
Kérésére beszél szomorún könyvezve. Ne csúfold
Azt, ki hazájának veszedelmét sírva beszéli.
"Mi, mikor a Görögök, több évnek utána hiába
Víván, látszottak Tróját odahagyni, letettük
A fegyvert: kezdtünk gond nélkűl élni, s az eddig
Zárt kapukat kinyitottuk: jártunk nézni gyakorta
Egy falovat, mellyet Pallásnak tiszteletére
A ravasz ellenség építvén ott hagya nálunk;
Mint feldomborodott hegyet álmélkodva csudáltunk.
Majd, ki emezt, ki amazt, mondotta felőle: hasonlás
Lőn, s a jó jelt sem magyaráztuk jóra. Királyunk,
Egynémellyt, kit egész várasban senki nem ismert
És ez okért méltán tartottunk tőle, kezünkből
Elvett, és szabadon, könyörűlvén rajta, bocsátott.
E jövevénynek eszén járt, és hallgatta tanácsát:
A nagy ló ha behúzattatnék, Trója szerencsés
Lenne. Legott kezdénk falainkat törni; s letörtük
S víg énekszóval várunk közepére bevontuk
A vesztünkre csinált terhes lovat. Oh haza! hajdan
Híres Trója, vitéz lelkek dajkája! Örűltünk
A jeles ünnepnek mind estig; azonban az éj jött.
Minden polgárak s katonák álomba merűltek.
Ekkor azon Görögök, kiket a ló potroha tartott:
A nagyon álmosodott s részeg várasra rohantak.
Tűz, láng már lobogott: kard harsoga, csattoga, vága,
Lármázás, dühzaj veszedelmet hírdete, Vesztünk."
A magyar Énéás felségesb hangon emelte
Ezt fel, minden igaz Hazafit vígyázni tanítván.
Kérésére beszél szomorún könyvezve. Ne csúfold
Azt, ki hazájának veszedelmét sírva beszéli.
"Mi, mikor a Görögök, több évnek utána hiába
Víván, látszottak Tróját odahagyni, letettük
A fegyvert: kezdtünk gond nélkűl élni, s az eddig
Zárt kapukat kinyitottuk: jártunk nézni gyakorta
Egy falovat, mellyet Pallásnak tiszteletére
A ravasz ellenség építvén ott hagya nálunk;
Mint feldomborodott hegyet álmélkodva csudáltunk.
Majd, ki emezt, ki amazt, mondotta felőle: hasonlás
Lőn, s a jó jelt sem magyaráztuk jóra. Királyunk,
Egynémellyt, kit egész várasban senki nem ismert
És ez okért méltán tartottunk tőle, kezünkből
Elvett, és szabadon, könyörűlvén rajta, bocsátott.
E jövevénynek eszén járt, és hallgatta tanácsát:
A nagy ló ha behúzattatnék, Trója szerencsés
Lenne. Legott kezdénk falainkat törni; s letörtük
S víg énekszóval várunk közepére bevontuk
A vesztünkre csinált terhes lovat. Oh haza! hajdan
Híres Trója, vitéz lelkek dajkája! Örűltünk
A jeles ünnepnek mind estig; azonban az éj jött.
Minden polgárak s katonák álomba merűltek.
Ekkor azon Görögök, kiket a ló potroha tartott:
A nagyon álmosodott s részeg várasra rohantak.
Tűz, láng már lobogott: kard harsoga, csattoga, vága,
Lármázás, dühzaj veszedelmet hírdete, Vesztünk."
A magyar Énéás felségesb hangon emelte
Ezt fel, minden igaz Hazafit vígyázni tanítván.
Majd mikor a Költő hadakat zeng trombita s dobszó
Elrivadási között; mikor a Mars mennykövez, ordít,
S a bátor lelkek, szabadon meghalni, vagy élni
Elszánván magokat, villognak fegyvereikben:
A jó vér és szív, melly a köz honynak ügyéért
Verni s mozogni szokott, a szép példákra megindúl.
Oh, mindezt idegen nyelven bajos érzeni! szívünk,
(Olly kényes!) csak anyánk ajakin lel mézet. Örömre,
És méltó hálára fakadhat nemzeted, édes
Pyberem! E munkát te szerezted meg neki, szóval!
Sőt, noha dúsgazdag nem vagy, költséggel is Áldunk!
És zengjük neked: üdvöz légy Áldotta Hazánknak!
Elrivadási között; mikor a Mars mennykövez, ordít,
S a bátor lelkek, szabadon meghalni, vagy élni
Elszánván magokat, villognak fegyvereikben:
A jó vér és szív, melly a köz honynak ügyéért
Verni s mozogni szokott, a szép példákra megindúl.
Oh, mindezt idegen nyelven bajos érzeni! szívünk,
(Olly kényes!) csak anyánk ajakin lel mézet. Örömre,
És méltó hálára fakadhat nemzeted, édes
Pyberem! E munkát te szerezted meg neki, szóval!
Sőt, noha dúsgazdag nem vagy, költséggel is Áldunk!
És zengjük neked: üdvöz légy Áldotta Hazánknak!
