Virág Benedek: A POÉTA ÉS PONTYI
A POÉTA ÉS PONTYI
A magyar ódákat, s hat lábú verseket öszve-
Szedvén visgálám, hol, vagy min kellene tennem
Jobbítást, és ím! bétoppan Pontyi szobámba.
Jó napot! Adjon az Ég! Mi dologban töltöd idődet?
Kérdezi. Vedd, olvasd ezeket. Veszi, s kezdi magában
Olvasgatni; szemét, száját mozgatja, hunyorgat;
S mint ki nagyon csípős burnóttal itatta meg orrát
Kétszer, háromszor ptrüsszent; mint zuzmara húllott...
Olvas, s torzomborz bajszát súrolja, sodorja,
Pontyi! miként tetszik munkám? Cádentia nélkűl
A versek nékem nem szoktak tetszeni. A fül
Csak rithmust szeret. A hosszú fül, verset itél, szül.
Ezt maír érzi fülem. Még szebbeket adhatok ennél.
Adj hát, s nemzetedet múlasd ártatlan örömmel.
Úgy, de sem a görögök, kik ezen tudományban az elsők,
Sem pedig a bölcs rómaiak, kik utánnak eredtek,
Nem kedvellették a rithmust. A szabad észnek
Mért vetnél rab korlátot? hagyd menni, repűlni,
Mint akar. A fül sem szenvedheti;. hidd el az Attin
S ezzel párosodott ráhangzó tengeri delphin
Megsértette fülét az igaz Költőnek, ez okból
Felfortyant, s méltán szatirázott ellene. Tudd meg,
A nemes ízléssel készített rithmusi munkát,
Csak ne jövendöljön valamit szerzője bagolyként,
Kedvellem. Nemrég szörnyű ropogókra találtam.
Hogy zengnek? totyogott, szotyogott; két társai szint így
Pattognak, rotyogott, potyogott. Megelégszel ezekkel?
Oktalanul kérdessz; illyen cadentia tetszik.
Látínista vagyok, de azért a patria nyelven
Írt szép hangozatú verset jól értem, itélem.
Még gyermek voltam, mikoron bétéve tanúltam
Virgilius gyönyörű Alagyájit. Kezdi az elsőt:
Arma, virumque cano, sine me liber ibis ad Urbem.
Egy Úr, akinek én neve napján verseket adtam,
(Mert ezt megszoktam) két bankót nyújta kezembe
Két versért, mellyen két nap, két éjtszaka rágtam
Körmeimet. Kérlek recitáld el Pontyi! Miért ne?
Vivat! most mutatád meg, hogy nem tökkel ütötték
Látínus fejedet; mert illy nyúl ritka bokorból
Ugrik: örűlj! koszorúd kész már. Tud-e, mondsza deákúl?
És mi jeles könyvháza vagyon pátrónus Uradnak?
Tud; mert háromszor legalább repetálta (magától
Hallám ezt) a Szintaxist: most szüntelen olvas.
Tudja is ám minden könyv nélkűl, Toldi vitéznek
Tetteit, Argyirust, Kádárt, Markalfot, az Álom
Könyvet, s ami nagyobb, tud prófétálni, miólta
A Bak, Oroszlány, Rák, Bika, Hal, s a többi sibillás
Állatokat nagy munkával magyarázni tanúlta.
Este, mikor jó kedve vagyon; de fonyóba leginkább
Bölcs auditorait múlatja: kocsissa az éltek,
Haltak végezetet legtöbbször kapja fejére.
Mit hortyogsz? Te! talán alhatnál? Alszom is. Én hát
Itt hagylak... tán majd valahol rithmusra találok.
Szedvén visgálám, hol, vagy min kellene tennem
Jobbítást, és ím! bétoppan Pontyi szobámba.
Jó napot! Adjon az Ég! Mi dologban töltöd idődet?
Kérdezi. Vedd, olvasd ezeket. Veszi, s kezdi magában
Olvasgatni; szemét, száját mozgatja, hunyorgat;
S mint ki nagyon csípős burnóttal itatta meg orrát
Kétszer, háromszor ptrüsszent; mint zuzmara húllott...
Olvas, s torzomborz bajszát súrolja, sodorja,
Pontyi! miként tetszik munkám? Cádentia nélkűl
A versek nékem nem szoktak tetszeni. A fül
Csak rithmust szeret. A hosszú fül, verset itél, szül.
Ezt maír érzi fülem. Még szebbeket adhatok ennél.
Adj hát, s nemzetedet múlasd ártatlan örömmel.
Úgy, de sem a görögök, kik ezen tudományban az elsők,
Sem pedig a bölcs rómaiak, kik utánnak eredtek,
Nem kedvellették a rithmust. A szabad észnek
Mért vetnél rab korlátot? hagyd menni, repűlni,
Mint akar. A fül sem szenvedheti;. hidd el az Attin
S ezzel párosodott ráhangzó tengeri delphin
Megsértette fülét az igaz Költőnek, ez okból
Felfortyant, s méltán szatirázott ellene. Tudd meg,
A nemes ízléssel készített rithmusi munkát,
Csak ne jövendöljön valamit szerzője bagolyként,
Kedvellem. Nemrég szörnyű ropogókra találtam.
Hogy zengnek? totyogott, szotyogott; két társai szint így
Pattognak, rotyogott, potyogott. Megelégszel ezekkel?
Oktalanul kérdessz; illyen cadentia tetszik.
Látínista vagyok, de azért a patria nyelven
Írt szép hangozatú verset jól értem, itélem.
Még gyermek voltam, mikoron bétéve tanúltam
Virgilius gyönyörű Alagyájit. Kezdi az elsőt:
Arma, virumque cano, sine me liber ibis ad Urbem.
Egy Úr, akinek én neve napján verseket adtam,
(Mert ezt megszoktam) két bankót nyújta kezembe
Két versért, mellyen két nap, két éjtszaka rágtam
Körmeimet. Kérlek recitáld el Pontyi! Miért ne?
Vivat! most mutatád meg, hogy nem tökkel ütötték
Látínus fejedet; mert illy nyúl ritka bokorból
Ugrik: örűlj! koszorúd kész már. Tud-e, mondsza deákúl?
És mi jeles könyvháza vagyon pátrónus Uradnak?
Tud; mert háromszor legalább repetálta (magától
Hallám ezt) a Szintaxist: most szüntelen olvas.
Tudja is ám minden könyv nélkűl, Toldi vitéznek
Tetteit, Argyirust, Kádárt, Markalfot, az Álom
Könyvet, s ami nagyobb, tud prófétálni, miólta
A Bak, Oroszlány, Rák, Bika, Hal, s a többi sibillás
Állatokat nagy munkával magyarázni tanúlta.
Este, mikor jó kedve vagyon; de fonyóba leginkább
Bölcs auditorait múlatja: kocsissa az éltek,
Haltak végezetet legtöbbször kapja fejére.
Mit hortyogsz? Te! talán alhatnál? Alszom is. Én hát
Itt hagylak... tán majd valahol rithmusra találok.
