Virág Benedek: LXXVI SZOLGA ÉS KUTYA
LXXVI
SZOLGA ÉS KUTYA
SZOLGA ÉS KUTYA
Nem régen állván szolgálatba egy legény,
Csudálá, hogy ura s asszonya jó falatot kihány,
Az ebnek; és, ha történetből nincs jelen
Ebédkor, szorgalmatosan felkeresteti,
Noha már a háznál haszna semmi vagy kevés;
Mert vén, fogatlan, és csaknem világtalan.
Egykoron a szolga kérdi tőle: Mi az oka,
Hogy úgy szeretnek, és olly kegyesen tartatol?
Uram részéről a jóság cselekszi azt,
Részemről pedig a hüség, felele a kutya.
Sok megkésértett engemet, sok ijesztgetett,
De tántoríthatatlan, mint a kő, valék.
A szolga vigasztalással tőle távozék,
És gondolá, hogy vannak még jó emberek.
Csudálá, hogy ura s asszonya jó falatot kihány,
Az ebnek; és, ha történetből nincs jelen
Ebédkor, szorgalmatosan felkeresteti,
Noha már a háznál haszna semmi vagy kevés;
Mert vén, fogatlan, és csaknem világtalan.
Egykoron a szolga kérdi tőle: Mi az oka,
Hogy úgy szeretnek, és olly kegyesen tartatol?
Uram részéről a jóság cselekszi azt,
Részemről pedig a hüség, felele a kutya.
Sok megkésértett engemet, sok ijesztgetett,
De tántoríthatatlan, mint a kő, valék.
A szolga vigasztalással tőle távozék,
És gondolá, hogy vannak még jó emberek.
