Verseghy Ferenc: 58. A' vén Leányok.
58. A' vén Leányok.
A' vén Leányok Ámor ellen
a' meglett Asszonyokkal eggyütt
ne hidgy te, Dorka! szitkaiknak,
ne hedgy! mert szívek' rejtekében
a' meglett Asszonyokkal eggyütt
| sok rosz szidalmat ejtenek, |
ne hedgy! mert szívek' rejtekében
| szerelmet ők is érzenek. |
Elégszer látom, mint mosolygnak,
ha Dámon őket hízelkedve
homályos szemmel mint hunyorgnak,
ha Mílon őket nyájaskodva
ha Dámon őket hízelkedve
| szép angyaloknak nevezi: |
ha Mílon őket nyájaskodva
| kéztsókolással tiszteli. |
Négy éltes Nimfa eggy ligetben
meglátta egyszer a' kis Ámort,
«Kötözzük meg - suttogja eggyik -
e' tsalfa Latrot, a' ki minket
meglátta egyszer a' kis Ámort,
| hogy hantos halmon szunnyadott. |
e' tsalfa Latrot, a' ki minket
| tüzével annyit kínozott.» |
Felébred Ámor, 's félmosolygva,
és félsiralmas kérleléssel,
És annyi kínos ingerlésért,
megvallom én, hogy ezt a' bosszút
és félsiralmas kérleléssel,
| «Áh! - úgymond - hogy megleptetek! - - |
megvallom én, hogy ezt a' bosszút
| megérdemlettem tőlletek. |
De még is, szánnyatok meg kérlek! - -
Ha engem e' komor bilintsből
íjamra esküszöm, hogy senki,
míg éltek, sem gyötrelmes tűzzel,
Ha engem e' komor bilintsből
| irgalmasságtok felsegít: |
míg éltek, sem gyötrelmes tűzzel,
| sem tsókkal meg nem háborít.» |
«Még tsókkal sem?» egyszerre kérdik
megháborodva mint a' négyen,
«Áh - úgymond végre a' legéltesb, -
ne légy kegyetlen hűveidhez,
megháborodva mint a' négyen,
| 's rövid tanátsot tartanak. |
ne légy kegyetlen hűveidhez,
| kik téged' holtig áldanak. |
Tsak tréfa volt, hogy megkötöztünk! - -
's mindaddig, tudd meg, fel sem oldunk,
's míg jel gyanánt, hogy nem haragszol,
énnállam kezdve, - - mind a' négyet
's mindaddig, tudd meg, fel sem oldunk,
| míg szódat viszsza nem veszed; |
énnállam kezdve, - - mind a' négyet
| tsókoddal meg nem tiszteled.» |
(1793.)
