Verseghy Ferenc: 31. Egy Fülemüléről és a Hárfásról.
31. Egy Fülemüléről és a Hárfásról.
1.
Lantommal tegnap kimenvén
egy kő szálra le terjedtem
kételkedtem Orfeusnak
vagy hogy inkább Piramusnak
Lantommal tegnap kimenvén
| a szomszéd erdőségbe |
| az árnyék hivessébe; |
| kedvesséhez küldött versét |
| énekeljem * esetét. |
Az eredetiben: énekeljen.
2.
Hárfám próbás zengésére
le száll árnyékos tanyámnak
kultsommal vont hurjaimnak
követi, és tsufolodván
Hárfám próbás zengésére
| ébred egy filemüle |
| zöldellő tetejére: |
| állhatatlan, s hamis hangját |
| igazgattya tónusát. |
3.
Félre tévén réz kultsomat,
tsendes kézzel sétálgatom
követi ő énekével
ujjít hárfámról hangokat,
Félre tévén réz kultsomat,
| kezdem hangos munkámat, |
| lantonn huros utamat, |
| ujjaimat, s kis nyelvével |
| s el énekli nótámat. |
4.
Kezdek frissebb fogásokat,
veszek szomorúbb hangokat,
ha ugrálok, velem ugrál,
hartzomat mint egy neveti,
Kezdek frissebb fogásokat,
| ezeket is követi, |
| s azokat is énekli, |
| ha megállok, velem megáll, |
| s ha halgatok hartzra hí. |
5.
Végre minden ujjaimal
tellyes tónusommal szavát
ezt követvén, kisded meljét
jaj között megerölteti,
Végre minden ujjaimal
| húrjaimra rohanok, |
| szégyeníttvén tréfálok; |
| hangokra szolgáló erét, |
| s ki éneklé kis lelkét. |
6.
Lefordul a fa ágáról,
ebbe mint egy koporsóba
hárfássa volt a völgyeknek,
méltó, hogy diszes koporsót
Lefordul a fa ágáról,
| s éppen hárfámba esik, |
| hartza után le nyugszik: |
| hangos dísze az erdőknek, |
| nyerjen kis tetemének. |
(A 80-as évek végéről.)
