Verseghy Ferenc: 187. Könyörgés a' Királyért.
187. Könyörgés a' Királyért.
A' LXXI. Zsoltár szerint.
Óh ! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes
Isten; itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát;
hogy népednek ügyét bölcsen meg tudgya itélni,
's a' gonosztúl letiportt
szegénynek elsikkasztott jussait
A' hegyekenn a' kül bátorság, halmos ölében
a' kies öltözetű
mezőnek a' zomok bővelkedés
ernye alatt verekedhetnek felséges erőre;
és ha szegénnyeinek
megoltalmazza szűk vagyonnyait,
gyors segedelmet nyújt, 's ha erőszakit öszvetiporja
a' gonoszúl dühödő
nyomorgatónak; akkor, Istenem!
még halavány holdfény mértékli homályit az éjnek,
a' Te dücső nevedet
a' nemzetek szünetlen tisztelik.
hogyha könyörgésünk nem lessz foganatlan előtted,
olly kegyesen leterűl
népére, mint a' szinte megkaszáltt
a' repedő földnek kebelébe az éjjeli harmat.
Gondviselése alatt
a' jámbor emberek virágzanak,
A' vizekenn, 's a' szárazokonn urasága hasonlít
a' kegyesen siető
folyónak üdvöz áradásihoz.
meghajtyák fejeket hírére; az ellene támadtt
nemzetek érdemeit
látván, borúlva kérlelik. Magok
duzs adományokkal keresik megnyerni kegyelmét,
's tisztelik és szeretik
mint attyokat. Nincs nemzet, melly irígy
tagja dücső birodalmainak ne ohajtana lenni:
mert segedelmivel
megmenti a' szegényt, ki felkiált
a' ki sehol gyámolt sorsának nem lel; erőtlen
pórseregét, vajudó
községeit kímélli; elhagyott
Minden erőszaktúl, a' vásott cselnek ezernyi
tőreitűl kegyesen
megőrzi őket. Ők is ám viszont
napjaikot hálálva teszik még vissza kezébe,
vékony adócska gyanánt,
a' kézi munkáikkal érdemeltt
boldogodásáért könyörögnek az égnek Urához
szüntelen; érdemeit
dicsérik, áldgyák szívét szüntelen.
zúg a' sárga kalász tetejénn a' büszke hegyeknek,
számtalan ága gyanánt
a' zöld szilasnak; bővem termenek,
a' váras köreinn a' mindenféle gyümölcsök.
Híre, dücsője örök.
A' napvilággal mérkezik neve.
Óh! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes
Isten ! itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát,
Isten; itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát;
| hű Nemzetünknek nagy reménnyét; |
's a' gonosztúl letiportt
szegénynek elsikkasztott jussait
| kezébe visszaszolgáltassa. |
a' kies öltözetű
mezőnek a' zomok bővelkedés
| az eggy igazságnak hüvítő |
és ha szegénnyeinek
megoltalmazza szűk vagyonnyait,
| az árvaságnak, özvegyeknek |
a' gonoszúl dühödő
nyomorgatónak; akkor, Istenem!
| még nap világít kék egünkönn, |
a' Te dücső nevedet
a' nemzetek szünetlen tisztelik.
| Kegyelmed által bölcs Királyunk, |
olly kegyesen leterűl
népére, mint a' szinte megkaszáltt
| mezőre a' termékeny esső, |
Gondviselése alatt
a' jámbor emberek virágzanak,
| virít a' békesség örökké. |
a' kegyesen siető
folyónak üdvöz áradásihoz.
| A' pusztaságnak vad lakói |
nemzetek érdemeit
látván, borúlva kérlelik. Magok
| a' messze országló Királyok |
's tisztelik és szeretik
mint attyokat. Nincs nemzet, melly irígy
| szívvel ne nézze népeit, melly |
mert segedelmivel
megmenti a' szegényt, ki felkiált
| szívéhez, a' halavány nyomorgót, |
pórseregét, vajudó
községeit kímélli; elhagyott
| nyájának életét megójja. |
tőreitűl kegyesen
megőrzi őket. Ők is ám viszont
| örömmel élvén felderített |
vékony adócska gyanánt,
a' kézi munkáikkal érdemeltt
| érczének nem parányi részét; |
szüntelen; érdemeit
dicsérik, áldgyák szívét szüntelen.
| Alatta sűrűk a' vetések; |
számtalan ága gyanánt
a' zöld szilasnak; bővem termenek,
| mint szinte a' fű a' mezőkönn, |
Híre, dücsője örök.
A' napvilággal mérkezik neve.
| Ő boldogít; őt érte áldgyák! |
Isten ! itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát,
| hű Nemzetünknek nagy reménnyét. |
(1821-1822.)
