Vajda János: Gonosz házasság
Ha valaki silány meséket mondana;
Azonba' én mégis oly vakmerő vagyok,
Hogy egy csinos mesét mondani akarok.
Minmagunkon történt meg az egész dolog;
És azért remélem, hogy végig hallgatják,
Különben jót állok, hogy még meg se bánják.
S ennek dícséretes vitéz tetteiről;
Miként kalandozott szét a nagy világban,
Minő pusztítást tett özvegyek, árvákban...
Itt lakik nem messze a felső szomszédban;
Különben mint a rossz pénzt ismerni szokják,
Ismeri őtet is a nagy kerek világ.
Hogy mindig befelé fordult keze, lába;
Szeme, szája, orra soha száraz nem volt,
Ily rút lévén mégis sok szépet hódított.
Hét ország megszaladt szemtelenségétől;
Hát ily szép termettel, szívvel fölruházva,
Hódításra indult ki a nagy világba...
Akad egy helyütt egy szép özvegy hazára;
Amely épen nem rég temette el urát,
Elfelejthetetlen nagy Mátyás királyát.
Halványpiros képét álnokul megcsípi;
Simogatja, hozzákezd a bókoláshoz,
Nagyon jól állt a bók befordult lábához.
Hogy a szép özvegy már kezdett ingadozni;
Utójára pedig így szól a lovaghoz:
Annyi mint a! no hát vezess az oltárhoz.
Mert eszébe jut, hogy másnak igérkezett;
A vitéz lengyelnek, az elmés olasznak,
A torzonborz csehnek s isten tudja hánynak!
Kár lenne, gondolá, derék egy perszóna!
Annyira hogy el is ment az esküvőre,
Ott a szép özvegyet szépen le is főzte...
S lett egy gyümölcstelen átkos házas élet;
És az isten, aki mikoron esküdtek,
Nem a szóra, hanem le a szívbe nézett,
Büntetéssel fordult egyre a magyarnak,
És így történt az, hogy három század óta
Örökké e szegény hazát ostorozta!
Mert a magyar haza édes gyermekei
Mostan egymás egyetértő szózatára
Kardot rántanak a zsarnok mostohára...
A szomszéd Cseh-, Lengyel- s a szép Olaszország.
Kezet fogva csupán azért egyesülnek,
Hogy a rút csábítót együtt bosszulják meg!
S a mesémben lévő szépséges legénynek;
Kivánom is, adja a magyar istene,
Legyen a legrútabb papucshős belőle!...