Vajda János: Ebéd után
S most könnyedén pöfékelek;
A fapadon végignyujtózkodom,
A világról beszélgetek.
Még csillagot is rugatok vele,
A nagy nap mellett úgy elvágtatok,
Hogy összetörik lőcse, tengelye...
(Mig újra nem éhezem);
A lábaim csak úgy lógázgatom,
Az orromat füstölgetem.
- Egetverő nagy gondolat,
Dicsőség, ősi hír, hősköltemény
Mai világban nem divat!
Fényes ma még, mert elkopott;
A vitézség ragyogó ködmenét
Megette a moly, - elfogyott.
S a szerelem istenei?
Élnek még vajjon? - élnek biz azok:
A festő lefestegeti...
- Szárazbetegség ölte el!
A költészet szép özvegyasszonya
Énekszóval temette el.
Magamfélék is siratták,
Még én böjtőltem is;... de mindezért
Fülét se rázza a világ!...
Mártírrá tegyem magamat?
Kiéhezem, míg így töprenkedem,
Tovább lógázom lábamat.
Hálásabbak az emberek,
Minthogyha holmi hazaszeretet-
És hírről énekelgetek!...