Tóth Árpád: ELEJTETTED A NAPOT
Fönn az arany nap sütött,
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.
Tüzesítette a fény,
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,
Titokzatos tengeren -
Fekvőszékem útrakél,
S lázam sodrán ring velem
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:
Mindaz, ami sohse volt -
Így indultam ma is el,
Húnyt szemekkel, mint a holt,
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy, és jaj nekem.
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,
Elejti már a napot,
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.