Szentjóbi Szabó László: A Tavasz
Ó gyönyörű kikelet!
Meleg szellőd lehellete
Mérsékli a mord telet
Osztogatsz új életet
Fel engedésre nógatod
A fagyott természetet.
Balzsama az életnek!
Téged a főld bús fiai
Ó melly igen szeretnek!
El öl kemény szelével
Bíztat jó napod melege
Új élet reményével
Mindeneket el borít
Ha kedvetlen hidegséggel
S zűrzavarral szomorít:
Gyönyörűség jár veled
Zőld árnyékkal új élettel
Örömünket neveled.
Kezdeted első jele,
Háláadva emlegeti
Hogy új erőt öntsz bele
Meg víditja lelkemet
A pacsirták víg zengése
Táplálja életemet.
Ha még víg vólt életem
Ha még szerettem világom
Csak néked köszönhetem.
Igaz vólt az örömöm
Még most is ifjúságomba
Tavasz! néked köszönöm!
Ha fészekre akadtam
Mint vert szívem kebelembe
Ha másnak mútathattam.
A sárga libák körűl!
Semmi királly Fejedelem
Illy igazán nem örűl.
Láttam hogy kelepelnek
Melly ki beszélhetetlenűl
Örvendtem e jó jelnek.
Sok kedves tavaszaim!
Véletek lessz lelkem tele
Míg el múlnak napjaim!
Vígasságim származnak
Látván, az első ártatlan
Jeleit a tavasznak.
Érezvén ki-keletet
Érzékenységim lágyúlnak
S áldom a természetet.
A tavaszt meg könyvezem
Meg illetődvén lelkembe
Ha örömét érezem
Kedvesebb minden falat
Kedvesebb minden ételem
Egy fokadó fa alatt!