Somlyó Zoltán: AZ ABKLAKON ÁT
AZ ABKLAKON ÁT
Most én épp oly egyedül vagyok,
mint ahogy régesrég kivántam.
Kinyitom a kis csöndes ablakot.
mint ahogy régesrég kivántam.
Kinyitom a kis csöndes ablakot.
Most én mindig szomoru leszek.
Az ablakomból kitekint a szívem,
némán, mint a behódólt váteszek.
Az ablakomból kitekint a szívem,
némán, mint a behódólt váteszek.
Most minden várás elmúlott felőlem
s úgy kér csókokkal meghintett fejem,
hogy bányáiból magamat kiöljem.
s úgy kér csókokkal meghintett fejem,
hogy bányáiból magamat kiöljem.
Valaha ott egy büszke úr lakott,
egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony
durván becsapott ajtót, ablakot...
egy asszonyt várt sétálva, míg az alkony
durván becsapott ajtót, ablakot...
