Rimay János: [XXXI] MÁS
Jókkal forró kút
Csak te vagy, Úr Isten,
Aki veled jár,
S áldást tőled vár,
Abba hűlt szív nincsen.
S csaknem tántorog
Szorgos gondolatunk,
De mi hasznunkra,
Kívüled jónkra
Módot s helt nem látunk.
S ezekben mi költ,
Mind hatalmadban áll,
Kiből mit akarsz,
Terem s terjed az,
Kedved hátra nem száll.
Hogy téged szívbül
Hát minden szeressen,
Kedvet, táplálást,
Mindenben áldást
Csak tőled vehessen.
Táplálj untalan
Lelki kenyereddel,
Áldd éltem folytát,
Ne hagyjad fogytát,
Bévséges kedveddel.
Tarts, őrizz s építs,
Mellőlem el ne állj,
Fegyveres harcon,
Kétes piarcon
Hitemtől el ne vállj.
Bátran metéli
Ellenségnek tagját,
Veszti, tompítja,
Töri és rontja
Kopiáját, kardját.
Dáviddal Sámson
Ezáltal éltenek,
Sok ellenséggel
Keveses kézzel
Víni nem féltenek.
Ebből mi kis rész
Szent áldomásodból,
Tőlem el ne vedd,
Sőt nagyobbá tedd,
S neveld áldásodból.