Reviczky Gyula: Varázs-ereklye
Küzd a halállal, messze honától.
Szíve keresztény, karja vitéz volt. -
Hejh, hogy örül vesztének a félhold!
Rózsa, nap, érzem, már ti nem adtok
Illatot és fényt. Szép jegyesem,
Mária, nászunk égbe' leszen.
Oh, van-e balzsamfű e sebekre!
Látlak-e még, én bájos arám?...
Nem, soha!... vagy csak az égbe' talán.»
Régi kis érmet fűz a nyakába:
«Bajtul, esélytől óv ez az érem.
El ne hajítsad; véd a veszélyben!»
«Hejh, de megóvtál, ritka ereklye!
Mária, édes, lásd, idegenben,
Itt veszek, érmed' bárha viseltem.
Hogy lehet útját állni a sorsnak,
Vélje pogányság, vakhitü izlám.
Krisztus a legjobb, égi talizmán!»
És kimerülten rogy le az ágyra.
Küzdenek aztán, rejti homály,
Egy deli ifjú és a halál.
Forrad a sebrés, nagybeteg éled,
És mire megjön vége a nyárnak,
Gyors paripán mint szél haza vágtat.
«Mária! Mária! Már sose távoz
Párod; ezentul hű szived ó,
Élni, ah élni, ah élni beh jó!»
«Szép a menyasszony?... Vaj' ki lehet?...
Mária! Mária!... Értem, ah értem!...»
«Bajba kerültem... nincs meg az érmem!...»