Reviczky Gyula: Útközben
Nyári napnak alkonyán,
Útad' állja hallgatag'
Egy mosolygó nőalak.
Egyszer, aztán elfelejt.
Az a percz, mely megleli,
Első, végső, egyszeri!
Több sugárt nem hint reád
Az a bűvös lányka-szem
Soha, soha, sohasem!
Tavaszodból kifele.
Kedves arcza mosolyát
Viszi tüskén-bokron át.
Piros rózsa rád nevet.
Néha ég s föld összefoly;
De te meg nem állsz sehol.