Reviczky Gyula: Uj élet
S mélázok a rügybontó tűznapon:
Egyszerre szomjuságot érzek ittbent
Átélni, átélvezni ujra mindent.
A levegőt, a földet és vizet
Úgy bírni, mint az első ifjukorban;
Ujat találni minden kis bokorban.
Nem nézni: Ezt kerüld! Ez tiltva van.
Fölverni dallal erdő-némaságot;
Csókolni szép lányt, tépni a virágot.
Szivem kitárul... már emelkedem.
Eszmények, vágyak, foszladó remények,
Még egyszer nektek, általatok éljek.
A drága percznek élve czéltalan',
Óh, sziv, elég időd lesz csöndesedned,
Ha ideged majd tompul, izmod ernyed.
Csak a mikor hanyatlik már erőd;
Mikor már bénul ritka szivverésed,
És már csak hálni jár beléd a lélek.
Remény, aggály embert jelentenek.
Örök békéből nem jutott ki másnak;
Az istennek csupán, meg a halálnak.