Reviczky Gyula: A csillagok
A csillagok
«Mi van a csillagokban, jó apám?»
Tenger, havas hegy, ember is talán.
«S a kik ott laknak, mondsza, milyenek?»
Gyöngék s halandók, mint az emberek.
«Hisz azt beszélik, eddig ugy tudám,
Csillagba költözünk halál után.»
Nem fűz az éggel össze semmi sem;
Nincs út, mely minket oda felvigyen.
«S mégis beh ragyogók, beh fényesek!
Nem ott kezdünk-e tisztább életet?»
Égből tekintve földünk is ragyog:
De csak távolról, mint a csillagok.
«S csillagja nemde van mindenkinek?
Mondd, jó apám, min ismerhetni meg?»
Óh, balga kérkedés, hóbortos álmok!
A csillagok nagy, végtelen világok.
«Ég abroszán ki jártas vagy nagyon,
Mutasd meg, merre fénylik csillagom?»
Mondom, leányom, semmiség vagyunk,
S nem több: parány a föld is, hol lakunk.
«Sokszor hallottam s magam is hiszem,
Ha csillag hull, emberhalál esik...»
Óh, hogy ez önző, gőgös földi nem,
E törpe fajzat azzal kérkedik,
Hogy egy világ miatta megremeg,
Ha meghal, és bujában tönkre megy!
«Még azt az egyet mondd meg, mennyire
Van a csillaghimezte ég ide,
Hol annyi lángot látok fényleni?...»
Oly távol, elméd el se képzeli.
«Mondj együgyűnek, mégis kétkedem.
Lehet-e távol, mit szemem beér?...»
Hozzád az ég közel van, gyermekem:
Magába' rejti gyermeteg kedély.
Tenger, havas hegy, ember is talán.
«S a kik ott laknak, mondsza, milyenek?»
Gyöngék s halandók, mint az emberek.
«Hisz azt beszélik, eddig ugy tudám,
Csillagba költözünk halál után.»
Nem fűz az éggel össze semmi sem;
Nincs út, mely minket oda felvigyen.
«S mégis beh ragyogók, beh fényesek!
Nem ott kezdünk-e tisztább életet?»
Égből tekintve földünk is ragyog:
De csak távolról, mint a csillagok.
«S csillagja nemde van mindenkinek?
Mondd, jó apám, min ismerhetni meg?»
Óh, balga kérkedés, hóbortos álmok!
A csillagok nagy, végtelen világok.
«Ég abroszán ki jártas vagy nagyon,
Mutasd meg, merre fénylik csillagom?»
Mondom, leányom, semmiség vagyunk,
S nem több: parány a föld is, hol lakunk.
«Sokszor hallottam s magam is hiszem,
Ha csillag hull, emberhalál esik...»
Óh, hogy ez önző, gőgös földi nem,
E törpe fajzat azzal kérkedik,
Hogy egy világ miatta megremeg,
Ha meghal, és bujában tönkre megy!
«Még azt az egyet mondd meg, mennyire
Van a csillaghimezte ég ide,
Hol annyi lángot látok fényleni?...»
Oly távol, elméd el se képzeli.
«Mondj együgyűnek, mégis kétkedem.
Lehet-e távol, mit szemem beér?...»
Hozzád az ég közel van, gyermekem:
Magába' rejti gyermeteg kedély.
